Ha utazok, nem szeretek hotelekben megszállni. Ennek egyik oka, hogy szívesebben vegyülök a helyiekkel, a másik pedig, hogy a borsos árért olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyekre nincs szükségem. Nyugtalanít, ha távollétemben a takarítók bejárnak a szobámba és idegenkezűségre utaló jeleket hagynak maguk után. Például kicserélik a törölközőt, amit pedig egy hétig is használhatnék, akkor sem lenne semmi baja sem a törölközőnek, sem nekem. Tízéves sérelmem, hogy Szentpéterváron elvittek egy egyliteres üdítős műanyag palackot, amit hosszú ideje kulacsnak használtam, és még volt is benne víz, de eldöntötték helyettem, hogy az bizony szemét. Ismeretlenül is úgy kezelik a vendéget, mint egy neveletlen gyereket, mintha csak dacból nem akarnék rendet rakni magam után, és mintha jobban tudnák, mi a jó nekem. Pedig nagyon is nyomós oka van annak, mit hova teszek, amíg enyém a szoba használati joga, de mégis minden este kezdhetem elölről a berendezkedést, mint azokban a filmekben, amelyekben egy nap újra és újra megismétlődik. Amikor Barcelonában jártam, esténként az ágyból dolgoztam, de mivel a laptopom rendre túlmelegedett, jobb eszköz híján kihúztam egy fiókot, és felfordítva az ágyra tettem, hogy legalább valami kemény felületen legyen a számítógép. Jól elszórakoztunk így napokon keresztül a szobalányokkal, akik hiába dugták minden délelőtt nagy gonddal vissza a fiókot a helyére, másnap az ugyanúgy ott várta őket az ágyon. Biztos örültek, amikor végre elmentem.
