Cápa! Mindössze ennyit kellene kiáltani bármely (tengeri) strandon, és az hatalmas sikoltozás közepette nyomban kiürülne.
Nyilván én lennék az egyetlen, aki azonnal kapná a búvármaszkját és rohanna a vízbe. (Egy sarm-el-sejki nyaraláson valaki cápát vélt látni az egyik korallszirt környékén, amire azonnal merülésnek eredtem, de sajna vagy nem volt ott semmiféle cápa, vagy – mint logikus – gyorsan tovaúszott.)
Sajnálatos, hogy a cápák reputációja olyan, amilyen, különösen azóta, hogy a nevezetes hollywoodi „Cápa" (és folytatásai) generációkat „fertőzött meg" a cápaiszonnyal. Pedig méhcsípéstől évente jóval többen hallnak meg, arról nem is beszélve, hogy utainkon egyetlen hónap alatt többen vesztik életüket, mint ahány halálos cápatámadást jegyeztek fel az emberiség írott történelme során.
A 370 ismert cápafaj közül potenciálisan 5-6 lehet veszélyes, de ezek vadászterülete folytán ritkán vagy egyáltalán nem találkoznak emberekkel. Ha mégis összejön egy nagy testű cápával való találkozás – aminek esélye a lottófőnyeremény megütésével azonos –, a végzetes cápatámadás valószínűsége akkor is elenyésző. Globális átlagban évente 5–10 ember hal meg cápatámadás következtében (100 megtámadott közül 85 túléli a támadást), ugyanakkor az emberek évente 100 millió cápát ölnek meg. A legtöbb ilyen találkozás kíváncsiságból ered, a cápa számára ugyanis az ember egy furcsa csodabogár, esetlenül mozog a vízben, szaga sem olyan, mint az általa ismert tengeri lényeké, így jobb ötlet híján belekóstol.
Azt persze senki sem regisztrálja, hogy a cápa esetleg méla undorral állapítja meg: „pfuj, a fene gondolta volna, hogy ilyen rossz ízű", a média pedig azonnal világgá kürtöli, hogy: egy gyilkos fenevad támadott meg egy ártatlan fürdőzőt.
