Jó reggelt!
Mindig az idővel vagyunk híján. Örökké azzal harcolunk, azt lopjuk innen-onnan, hogy úgy tűnjön, jut belőle elég mindenkinek és mindenre. Míg a beosztásával ügyködünk, észre sem vesszük, hogy folyton csak rohanunk, kapkodunk. Sietünk egyik helyről a másikra, otthonról a munkába, a munkából haza, útközben bevásárolni és még sorolhatnám. Közben a gyomrunk legtöbbször csomóban, azon aggódva, hogy jut-e idő mindenre. Még gondolatban sem vagyunk szabadok, ott is csak rohanunk. Nem azzal foglalkozunk, amit éppen csinálunk, hanem már azon agyalunk, mit kell még elvégezni, hova kell még eljutni, mit kell még útba ejteni. Egyik nap azzal áltatjuk magunkat, hogy majd a másnap könnyebb lesz, akkor talán több időnk lesz, aztán kiábrándulva jövünk rá, hogy ez mindig csak terv marad, hiszen minden egyes napunk ugyanolyan zsúfolt és túlterhelt, mint a korábbiak voltak.
Azt mondják, ilyen ez a mai világ, ezt kell megszokni, ehhez kell alkalmazkodni. Ennél már nem is lesz lassúbb, és időnk se lesz több. Hogy lesz ez akkor?
