Elmentünk Görögországba nyaralni. Nem volt bennünk sok lelkesedés, inkább nem akartuk elveszíteni az összeget, amit még 2020 kora tavaszán befizettünk, majd a járvány miatt nem utazhattunk, és a pénzt sem akarták visszaadni. A Jón-tengeri Pargában jártunk, és nem titkolom, hogy kellemes meglepetés lett belőle, hisz pont az ízlésünknek megfelelő nagyságú és tartalmú városka.
Maga az utazás nem volt különösebb élvezet, három és fél éve nem voltam ilyen hosszú úton, és ez volt az első, amióta felhagytam a dohányzással. Nagy meglepetés volt számomra, amikor az utazás szüneteiben, a határokon, a benzinkutakon vagy moteleknél elnézegettem a dohányzókat, és valójában azt láttam, hogy pontosan hogyan néztem ki és viselkedtem magam is, amikor még élveztem a füstöt. Megmosolyogtam, hogy néhányan már cigivel az ajkuk között lépnek ki a buszból, majd idegesen kapkodva kattogtatják az általában olcsó öngyújtót, amely gyakran mondja fel a szolgálatot. Kicsit elhúzódtam, amikor közvetlenül mellettem vagy mögöttem áradt a füst, és néztem a lázat az arcokon, hogy a 15–20 percben elszívható-e legalább három cigi, és azt az örömöt, amikor a több órás várakozás után végre ott volt a dohányrudacska az újak között, és a közömbösséget a tüdőbe hirtelen áramlott füst kiváltotta fuldokló köhögés iránt.
