Az ember sokszor hajlamos abba a hibába esni, hogy bizonyos dolgokat változatlannak hisz. Lehet ez kisebb dolog, de lehet világméretű is. Engem az döbbentett meg, hogy a falum mellett elhaladó vasút egyik napról a másikra eltűnt. Még valamikor a XIX. században épült, és a szüleim, nagyszüleim, dédszüleim és az ükszüleim is utaztak rajta. Persze tudtam, hogy felújítják a Budapest–Belgrád vasútvonalat, de a franc sem gondolta, hogy ez úgy néz ki, hogy eltűnnek a fák és a épületek a vasút mellől, majd a vasúti oszlopok, a sín, a talpfák, a kövek, és még a föld is alóla. Valahogy úgy képzeltem, hogy majd a meglévő mellé épül egy másik vágány, a meglévőt kicsit felújítják, és szuper lesz. Megfeledkeztem róla, hogy az újnak a születése mindig valami réginek az elmúlásával jár. A monarchiabeli vasút ideje lejárt, jöhet a kínai.
Őszintén szólva, ez a pár száz kilométer vasút nem egy komoly dolog, csak hajlamosak vagyunk nagyobb jelentőséget adni neki, mert emlékek, élmények kötnek hozzá. Olyan dolgok is változnak, átalakulnak a világon, amik sokkal nagyobb jelentőségűek, és az életet jobban befolyásolják. Gyermekkoromban volt nyár, ősz, tél és tavasz. Most már ez sem így működik, az évszakok elmosódtak, száraz és esős időszakok váltakoznak. Maga az éghajlat is változik, egyre szárazabb és melegebb van. Sorra száradnak ki a tavak, a víz és az élelmiszer egyre nagyobb értéket fog képviselni. Pontosan még nem kristályosodott ki, hogy mindez mivel jár, de azért nagyjából sejteni lehet. Annyi biztos, hogy sok minden elmúlik, amit természetesnek vettünk, és új dolgok születnek, amik nem biztos, hogy tetszeni fognak.
