A napokban a migránsok után kutatva jártuk a tavankúti erdőt. Sűrű, gyönyörű erdőség, tele száraz, letört ágakkal. Kollégám megjegyezte, majd ide jön száraz fát gyűjteni, ha nem lesz a télen gáz. Jót nevettünk rajta.
Néhány nap múlva már Magyarországon energia-vészhelyzetet hirdettek, a nyugati országok pedig melegedők kialakítását fontolgatják, hogy ha nem lesz gáz, a lakosság meg tudja majd húzni magát ezeken a helyeken.
Hirtelen belém nyilallt, nálunk mi a helyzet? Gázfűtés van, van egy áramra működő norvég radiátor, az összes melegvizet gáz melegíti, a főzőlap meg áramra működik.
Nem tudom, van-e még egy olyan ország, mint a miénk, ahol az emberek szinte évről évre más fűtőtestet vásároltak. Csak a családunk „vagyonát" vettem számba: volt nálunk széntüzelésű kályha, olajkályha, gázkályha, fatüzelésű angol vaskályha, etázsfűtéshez hatalmas szlovén kazán, villanymelegítők egész sora, köztük olajjal feltöltött radiátor meg persze eljutottunk a gázfűtésig is, amihez vettünk egy átfolyós, gázmelegítésű kazánt.
Mindez mit sem ér, ha tényleg nem lesz se áram, se gáz, mert a régi kályhák már ki tudja, hol vannak. Hány éve is, hogy válságok közepette élünk, amikor csak mondogatjuk magunknak, meg egymásnak is, hogy csak még ezt kell kibírni, s majd jobb lesz?
Nem tudom. Nekem nagyon soknak tűnik.
