Sok férfival ellentétben sohasem tartottam életem egyik elérendő céljának, hogy saját autóm legyen. Amikor egy nagyvárosban járok, olykor megállok egy felüljárón, és nézem a percenként alattam tömött sorokban elhaladó gépjárművek százait. Arra gondolok, hogy ez bizony nagyon sok autó egy helyen, és ez ennek a városnak csak egyetlen pontja: hány ilyen pont lehet ugyanebben a városban, és akkor hány ezer ilyen nagyváros van még a világban?!... Becslések szerint több mint egymilliárd személyautó áll használatban jelenleg a Földön. Ha én is ott lennék közöttük, akkor ennél is lassabban haladna a sor, még eggyel több autó állna a határátkelőn, még több elfogyasztott benzin még több káros anyagot termelne – mondogattam magamban. Közben a hozzáértők arra jutottak, hogy a legfiatalabb felnőttek számára az autóvezetés már inkább frusztráló tevékenység, hiszen lassan egy kocsi volánja az utolsó olyan hely a világon, ahol az ember huzamosabb időn át nem tudja a mobilját nyomkodni... és ez csak egy újabb indok az önvezető technológiák fejlesztésére. Harmincas éveimre azért én sem úsztam meg az autóvásárlást, és hamar meg is állapítottam, hogy melyik részét élvezem a legjobban: talán ez az utolsó hely az igazán önfeledt zenehallgatásra is. Ahol az embernek nem egy fesztivál tolongó tömegével kell osztoznia az élményen, arra sem kényszerül, hogy csak a saját fülébe dugja a dallamokat, és egyetlen szomszéd sincs, akit zavarhatna.
