Belgrádban sohasem volt hiány furcsa fazonokból. Az évek során már megszoktam az extravagáns frizurákat, hajszíneket, tetoválásokat, ruhakölteményeket, nem mindennapi fellépésű, stílusú embereket, hiszen hogyan másként tud az ember kitűnni egy kétmilliós városban, hacsak nem újító külsejével?! Na de még így is vannak meghökkentő jelenetek.
Egyik este a betonolvasztó hőség után végre egy kicsit feléledt a szél, akár vihar is lehetett volna belőle, de gyorsan eloszlottak a baljós felhők, így kezdetben kételkedve, a felfrissülés reményében esernyővel felszerelkezve indultunk jól megszokott sétánkra a férjemmel. Az elnöki palota és a városháza környékén jártunk éppen, amikor elhaladt mellettünk egy fiatal férfi nyári öltözetben és esőkabátban. Ez még úgy fel sem tűnt volna – hiszen ha én a karomra akaszthatom az ernyőmet, miért ne viselné valaki magán az esőkabátját –, de az, hogy sötétített úszószemüvegben indult útnak...
Az biztos, hogy Belgrádban a nagyobb esőzések alkalmával helyenként felébred az emberben a tutaj iránti vágy, mégis azt gondolom, a fiatalember túl komolyan vette, hogy volt vízilabdázó-válogatott lett a főváros első embere.
