Nem is voltam tisztában azzal, hogy milyen vállalkozásba fogtam, amikor úgy döntöttem, hogy az idén vonaton utazom a tengerpartra. A montenegrói szállás már le volt foglalva, a vonatjegy a zsebemben volt, amikor a médiában sorjázni kezdtek a baljós hírek a Belgrád–Bár járattal kapcsolatban. Alighogy beindult a nyaralási idény, kerül-fordul érkeztek a hírek mozdonyok meghibásodásáról, és a szerelvények órákon át vesztegeltek valahol Szerbia vadregényes tájain. Az illetékes miniszter kezébe vette a dolgot. Ilyen többé nem történhet meg – mondta. És ezután két mozdonyt fogtak be a szerelvény elé.
Az ördög nem alszik, és ha a baj megtörténhet, akkor meg is történik. Nem sok időre rá, egy éjszaka leforgása alatt előbb elromlott az egyik, azután pedig a másik mozdony, az utasok pedig ismét órákat várakozhattak, amíg nem jött mentségül a harmadik.
A vonatban döcögve az útitársakkal megjegyeztük, mivel az idén már elég sokszor meghibásodtak a mozdonyok, reméljük, hogy több veszteglés nem lesz. Szerencsésen odaértünk. Visszafelé is zökkenőmentes volt az utazás, szinte percre pontosan futott be a zimonyi végállomásra.
Másnap, ahogy hazaértem, a hírügynökségek jelentéseit böngésztem. Arra a hírre kaptam fel a fejem, hogy Prijepoljenál kisiklott a Belgrád–Bár járat egyik vagonja. Ha egy nappal későbbi időpontra váltok jegyet, én is ott rekedek.
