Látom, hogy már a múlt hét óta sütik a gesztenyét. Ahogy délután hazafelé menet végigkerekezek a Posta utcán, majd a park előtt, két helyen is megcsap a forró sült gesztenye illata. Olyan őszies lesz tőle a hangulatom. Csábít, de mégsem veszek, arra gondolok, majd mindenszentekkor a temetőből visszafelé. Valahogy mindig így csináljuk, gyerekkorom óta. A gesztenyeevés az ünnephez kötődik. Miután minden sírhelyünkhöz virágot vittünk és jól átfáztunk a temetőben, kifelé jövet megvesszük azt az egy liter gesztenyét, amely aztán hazáig melegíti valamelyikünk kezét. Közben viccelődve megállapítjuk, hogy mintha összement volna a literes mérőkéjük tavaly óta, és talán többet kellett volna kérnünk, de mindig csak egy litert veszünk, hiszen mindig borsos az ára. Otthon körbeüljük az asztalt, egy Magyar Szót szétterítünk és arra szórjuk a ritkán kóstolt finomságot, majd tíz perc alatt felfaljuk. Néha elégedetlenkedünk, hogy tiszta korom tőle az ember, sok benne a kukacos, meg a begyulladt szem, de azért minden évben újra és újra megvesszük és jó hangulatban elfogyasztjuk.
