Manapság már sokaknak van okostelefonjuk. Egy részük nem tud mit kezdeni vele, semmi okosra sem használja, holott előfizető a világhálóra, nekik a legjobb esetben is a klasszikus traccsoláson kívül csak zenehallgatásra jó.
Leállított a napokban egy 30 évesnek tetsző illető, markában egy aránylag új – annyira konyítok hozzájuk – és nem olcsó készülékkel. Illedelmesen köszönt, és megkérdezte, hogyan juthatna el a Pannon utcáig. Az újvidékiek tudják, hogy a Telepen van, a Verseci utca egyik, a Futaki úttal párhuzamos mellékutcája. Tudtam én is tehát, csakhogy nem könnyű elmagyarázni, ha a Kraljević Marko utca sarkán, a Ciao pizzéria előtt áll az ember. Rákérdeztem, hogy a telefonban van-e internet? Bólintott. Mondtam kopogja be a város térképét, azután meg az utca nevét, mert nem nagy tudomány, és a helyében én azt tenném. Úgy nézett rám, mintha azt kérném tőle, hogy lőjön ki egy műholdat. Gyorsan feltalálta magát, elmosolyodott, megköszönte, a telefonra rá sem nézett, majd sarkon fordult, és elindult az ellenkező irányba.
A jó ég tudja, hogy megtalálta-e a Pannon utcát. Ha igen, abban a telefonjának aligha volt bármilyen szerepe.
