A hatalmas városi terepjáró nagyobb feltűnés nélkül begördült a szűk, belvárosi utcában nemrég megnyílt, csupa üveg kirakat elé. Szinte azonnal kigyulladtak a tolatólámpák, a legalább háromliteres motor hangszínváltoztatás nélkül, szinte alapgázon átnyomta előbb a hátsó, majd az első, 19 colos kereket is az igen magas járdaszegélyen. Kiszállt belőle a tagbaszakadt koma, és amikor észrevette, hogy a mamutautót kerülgető járókelők mind őt nézik, mentegetőzésként csak ennyit mondott: Hát amikor nincs hely…
Ja, nincs hely? Hogy érted ezt, az utca elején lévő, a kék övezet díjszabására emlékeztető táblán az áll, hogy 632 parkolóhely van ebben a negyedben. Talán azt akartad mondani, hogy nincs szabad hely?Talán azt, hogy lassú és hülye vagy, és hogy mások mindannyian okosabbak, kitartóbbak és fürgébbek voltak, és elfoglalták előtted az összes szabad parkolóhelyet a környéken? Azt, hogy ne haragudjatok, emberek, amiért a városi tankodat kénytelen voltál úgy leparkolni a járdán, hogy még egy girhes kóbor macska sem tud átpréselődni a fal meg a gumi között? Vagy esetleg azoknak, akik az edzőterem körüli garázsokért annyit fizettek, mint amennyiért egy vidéki birtokot lehet venni, házzal, kúttal meg birkákkal együtt, akarod megüzenni, hogy buta barmok? Mert ha igen, akkor még így, a nem eléggé precíz megfogalmazásod ellenére is megértettük, hogy mit akarsz mondani. Meg azt is, hogy ki vagy. Egy hitvány alak vagy – vágtam a képébe. Gondolatban. Aztán gyorsan elkotródtam.
