Szomszédommal egy váltóiroda előtt futottunk össze. Mindketten éppen a gázszámlát jöttünk kifizetni. Elsőnek a szomszéd volt soron, elővette a pénztárcát, kivette a pénzt, átadta, majd a pénztárosnő felé a tárcát kifordította, és fanyarul hozzáfűzte: Elvette az összes pénzem!
Én zsebből fizettem, mert pénztárcám nincs. Egyszer régen volt. Ajándékba kaptam. Akkorában viszont még nem nagyon volt pénzem, és általában üresen hordtam, mert jól mutatott a farzsebben. Egy napon aztán ellopták. Emlékszem, azt röstelltem leginkább, hogy egy vadidegen, még ha zsebmetsző is, most mutogathat az ismerőseinek: Ez az a pasas, akinek egy vasa sincs!
A váltóirodából tovább indulva azon járt az eszem, hogy rettenetesen drágul minden, hogy már érzem, nincs pánik, de egyre jobban oda kell figyelnem a nyugdíj beosztására. Hogy egyre üresebb lenne a pénztárcám, ha egyáltalán volna. A pénztárosnő előtt ugyan akkor sem forgatnám ki, de nagyon röstellném, ha ellopnák, és egy vadidegen, még ha zsebmetsző is, újra rájönne, hogy még mindig egy vasam sincs.
