A héten bejárta a sajtót az egyik legszörnyűbb hír, miszerint Szabadkán a kórbor kutyák megtámadtak egy ötven év körüli asszonyt. A sajtóban az jelent meg, hogy a skalpját 20 harapás érte és a füléből is hiányzik egy darab, továbbá az egyik kezén is több harapás volt. A megtámadott nőt a rendőrség mentette meg úgy, hogy az áldozat segélykiáltását egy közelben lakó meghallotta és hívta a rendőrséget.
Szabadka tavaly 3,3 millió dinárt költött kártérítésre a kóbor kutyák okozta sérülések miatt, 2019-ben pedig 7,1 millió dinárt. Azt még csak felbecsülni sem lehet, hogy hány kóbor állat van egyik vagy másik városban. A kóborkutya-problémák okozója is az ember (mint annyi más esetben), a felelőtlen viselkedés a környezetünkkel, az állatokkal szemben. Egyetlen kutya sem lesz magától kóbor állat. A gazdája az oka, hogy azzá válik.
Persze a városnak is van felelőssége abban, hogy az ebek falkába verődve mászkálnak, be kellene fogni őket, de a probléma gyökere akkor is az egyénben, az emberben lakozik.
A megtámadott nő esetében nem csak a fájdalom és a maradandó károsodás jelent gondot, de az átélt trauma is, ami szinte biztos, hogy élete végéig kísérni fogja.
Vigyázzunk magunkra, osztogathatnám a jó tanácsot, de hogyan?
