Tavaly szeptembertől, amióta beköltöztünk az új lakásba, sok nézeteltérésünk akadt egy bizonyos szomszéddal, a hölgy egyedül él, és hozzászokott ahhoz, hogy nincsenek szomszédai. Pár hónapja megszűntek az összetűzések, a falveregetések, a feljelentgetések, és csillapodott a helyzet. Két hete azonban elkezdték felújítani a földszinten az egyik üzlethelyiséget. A második emeleti teraszról néztem, ahogy pakolják le a rengeteg szerszámot a kamionról, gondoltam, vége a csendnek... És mennyire igazam lett! Az épület bejáratára kiragasztották, hogy elnézést kérnek a csendzavarásért, de a munkálatok egy hónapig tartanak. Azt a mindenit, mi a francot tudnak csinálni egy kis üzlethelyiségen egy hónapig, hiszen naponta öt mester dolgozik – értetlenkedtem akkor. Reggel nyolckor elkezdik a fúrást, és délután négyig nyomják a melót, egyszerre ketten támadják a falakat meg a fene tudja még mit, lényeg, hogy a tányérok is csörögnek néha a lakásban, és csak úgy értjük meg egymást, ha kiabálunk. Tegnapelőtt az egész szitura a szomszédok is ráraktak egy lapáttal, ugyanis csőtörés volt náluk, úgyhogy egyszerre fúrtak alattunk és a földszinten is... Egy kis ízelítő azoknak, akik házban élnek, és azon gondolkodnak, milyen jó lenne egy kényelmes lakásba költözni, ahol központi fűtés van, meleg víz folyik a csapból...
