– Nem emlékszel, hogy hívták azt a kamionsofőrt, aki három napig ott maradt velünk Fočában? Az esetre emlékszem, de – a fene az Alzheimert – a névre már nem! – üzent rám a napokban egykori kollégám a Dnevnikből, akivel sok úton voltunk együtt.
Az egyik legfurcsább esetem volt az a szolgálati utakon. A 80-as években az akkor népszerű ifjúsági partizánolimpiáról tudósítottunk többször is. Egyszer a szállodai vacsora idején a kolléga megkérdezte:
– Lesz elég cigid reggelig? Elfelejtettem venni.
Erre a szomszéd asztaltól átszólt egy nem éppen ápolt külsejű pofa: Mondd, a HB jó lesz? Bármelyik jó lesz reggelig – válaszolt a kollégám.
Erre a pofa felkelt, kiment, majd 2–3 perc múlva egy teljes boksszal tért vissza, és „nesze” kíséretében átnyújtotta. A pénzt visszautasította, az italt viszont nem. Kiderült, hogy a prilepi dohánygyárból igyekszik egy teli kamionnal Ljubljanába, és Fočában mindig vacsorázik. Alszik pár órát a kabinban, majd megy tovább.
Akkor nem ment. Annyira megtetszett neki a társaság, hogy három napig maradt. Emlékszem, hogy nagyon jól bírta az italt. Be is mutatkozott, de nekem csak a csúfneve, a Konj (Ló) maradt meg. Ezt üzentem vissza a kollégámnak.
– Persze, Ló! Azt hiszem J-betűs volt a neve. Japić vagy valami nagyon hasonló.
Vajon mit kapott, amikor a cégben kiderült, hogy három napot késett a szállítmánnyal? Gondolom, nem véletlenül hívták Lónak.
