Egy kisgyermek születése minden családban kivételes esemény. Az örömüket a családtagok különbözőképpen fejezik ki. A nagymamák általában úgy, hogy nagyon aggódnak és hasznos tanácsokkal látják el a kismamát. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy a legkevésbé az a fontos, amit a baba szülei gondolnak, mert a körülöttük lévő emberek mind sokkal jobban tudják, mikor és mi kell a babának, és azt hogyan kell csinálni.
Engem az idősek tiszteletére neveltek. Nem tudtam miért, de tisztelni kellett őket. És meg sem kérdőjeleztem soha ezt. Aztán, amikor már nagyobb rálátásom lett az életre, megtaláltam a tisztelet alapjául szolgáló dolgokat.
A kisbaba születése kapcsán az jutott eszembe, hogy azok, akik most okoskodnak éppen olyan gyámoltalanok voltak, amikor saját gyermeküket szülték, mint a mostani fiatalasszonyok. És végül mindenki úgy gondozta és nevelte a gyermekét, ahogyan jónak látta. Azzal, hogy én már kétszer is aggódtam, csetlettem-botlottam az újszülött mellett, nem gondolom, hogy valami nagy tapasztalatra tettem szert. Nem voltam se felkészültebb se okosabb, mint a mostani kismamák, akkor miért lenne jogom most egy ilyen helyzetben okoskodni?
A jó szülők ösztönösen tudni fogják, mit kell a kisbabával tenni, amit meg nem, majd kérnek tanácsot. Akkor segítsünk!
