Javában zajlik a tavaszi nagytakarítás. Otthon még csak-csak ügyelnek az emberek arra, hogy mit és hogyan csinálnak. Bár a lomtalanításnál már nem annyira. Sokszor hanyagul dobnak ki mindent az utcára, ahol szanaszét repül a kacat. Sebaj, ezt még összeszedik a gyűjtögetők és a hulladékszállítók. Nagyobb a gond, amikor valakik a természeti környezetben igyekeznek rendet tenni. Sokuk esetében azonban ez a munka csak az általuk fölöslegesnek vélt – vízparti, (vas)út menti vagy egyebütt található – elszáradt fű, nád és avar eltüntetésére korlátozódik. A baj ezzel csak az, hogy megfelelő szerszám helyett gyufát, esetleg gyújtót használnak, abban a tévhitben, hogy jó megoldás az égetés. Ám ilyenkor más is a tűz martalékává válik, kezdve a sarjadó fűtől és bokroktól a talaj létfontosságú mikrovilágáig, s a lángok közé szorult rovarokig. Szóval minden. Csakhogy ez nem megoldás. Még akkor sem, ha a természet nem tudja elpanaszolni. Pedig rettenetes károkat, szenvedést okoznak neki az ilyen eljárással. Legalább akkorát, mintha a kegyetlen módszerrel „takarítók” haját nyírás helyett leégetnék. Ám ilyesmire ők valószínűleg nem is gondoltak még. Talán azért, mert nincs mivel.
