Feketerigó (Pixabay)
A rigók között a legsötétebb tollruhát a feketerigó viseli. A valaha félénk erdőlakóból időközben városi madárrá szelídült, szép hangú kerti énekesünk hímje mélyfekete elegáns ruhájához narancsszínű szemhéjat és csőrt visel. A tojó és a fiatalok inkább sötétbarna színezetűek. Ezek már márciusban a háztetőkön, kéményeket, antennákon flótázó rigók télre nagyrészt itthon maradnak, az ember közelében találnak elegendő táplálékot, átvészelik az egyre enyhébb teleket, megspórolva a vándorlással viszontagságait.
A minap, a kora esti órákban is inkább tavaszias, mint sem februárra jellemző enyhe időben, az utcán gyalogolva szinte száz méterenként egy-egy élénken rikácsoló hím feketerigóra lettem figyelmes. Már most azon munkálkodnak, hogy megtartsák vagy, ha nem rendelkeznek vele, foglaljanak maguknak saját életteret, madarásznyelven szólva revírt, ahova majd hajnali flótázásukkal párt csalogatnak.
Még nem is volt igazából tél, a gyerekek nagy bánatára, még havat sem láttunk, januárból is éppen csak átfordultunk februárba, máris megannyi jele van az ébredező természetnek, még egy kicsi és itt a tavasz. Annál is inkább itt kopogtat a küszöbön a kikelet, mivel már február első napjaiban kinyílt az első tarka sáfrány, és már van, aki talált sárga virágját bontogató tavaszi héricset. A hóvirág meg közben már elnyílik, pedig még havat sem látott. Egyre hamarabb tavaszodik, aminek csak örülhetünk, de annak már kevésbé, hogy a kártevő rovarok is hetekkel korábban éberednek, mint akár tíz vagy húsz évvel ezelőtt, és hamarabb kezdenek szaporodni, ami az egyes fajok várható invázióját vetíti előre.
