2025. február 13., csütörtök

Az idén több mint félmilliárd dinárt szánnak a természetvédelemre

Irena Vujović környezetvédelmi miniszter ma kijelentette, hogy idén rekordösszeget, több mint félmilliárd dinárt különített el az állam a természetvédelemre, ami mint mondta, eddig a legnagyobb összeget erre a célra.

A miniszter kiemelt, hoy 50 millióval többet fektettek be, mint tavaly, de 2021-hez képest is kétszer több.

Elmondása szerint a 2025-ben védettnek nyilvánított védett területek kezelői október 31-ig nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyet az őrszolgálat munkájára, felszerelésére, védett területek kijelölésére, infrastruktúrára, oktatási tevékenységre, faj- és élőhely megfigyelésre, tudományos kutatási projektekre fordíthatnak. A források területrendezésre, valamint a természeti erőforrások fenntartható hasznosítására, az állami védelem alatt álló helyszíneken a kulturális örökség megőrzésére is szolgálnak. A forrás felhasználható a vidéki és ökoturizmus fejlesztését szolgáló programokra, projektekre, valamint a védett területek természeti erőforrásainak felhasználását és állapotának javítását szolgáló egyéb engedélyezett tevékenységekre is, áll a közleményben.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: 50 millióval többet fektettek be mint tavaly (Illusztráció/Pixabay.com)