Bejelentés nélkül csöngettem be volt iskola- és egyetemista társamhoz, jó barátomhoz, akivel sok mindenben hasonlóan gondolkodtunk. A bátyja nyitott ajtót, kérdeztem, odahaza van-e az öccse.
– Igen, a fürdőszobában, borotválja a seggét.
Ez a válasz jócskán meglepett, addig soha nem hallottam, hogy valaki a hátsóját borotválta volna, nyomban elképzeltem, hogyan kell a tükröt beállítani ehhez a művelethez.
Megvártam a szobájában. A két testvér egyaránt zseni volt. A barátom gyakorlatiasabb, nem volt idegen tőle a könyvkötés. Az egyetemen pulóvert kötött magának a pad alatt. Felénk elsőként alkalmazta az irodalom számítógépes elemzését és formatervezőként remekelt. Ugyanazokat a zenéket hallgatta, mint én, és nyomta a basszust a lakodalmas rock úttörő, de nem legkitartóbb és nem legsikeresebb zenekarában, fotózott, grafikákat készített, előbb az elektronikában, majd az informatikában jeleskedett.
A bátyja inkább elméleti vonalon utazott. Beírt egy sor természettudományi kart, majd amikor rájött, hogy ott már nincs mit tanulnia, otthagyta. Szinte mindenben jártas volt, vágta a matekot, a fizikát és a kémiát, jártas volt a mitológiában, kisujjában volt a zeneelmélet és szinte minden hangszeren nagyszerűen játszott, miként öccse is.
Kivártam a fürdőszobai intermezzót, majd gyorsan megoldottuk a problémát, ami miatt felkerestem. De nem hagyott békén a „borotválja a seggét” mondat.
Évek teltek el, amíg egy munkatársamtól meg nem tudtam, hogy svédül a szakállt úgy mondják, hogy skägg. Visszapörgetve: ha a barátom tudott svédül, ami egyáltalán nem kizárt, nem mondott semmi perverz dolgot, csupán annyit, hogy az öccse borotválkozik.
