Ótos András felvétele
A „szépkorú lakosok” szép számban lepték el 18 óra után városaink sétálóutcáit. A Pannon Televízió kedves és bájos hölgybemondója bizonyára kedveskedni szeretett volna a szobafogságból végre kis időre kiszabadult 65 évnél idősebb „lakosoknak”, merthogy, szépkorúnak nevezte őket. Való igaz manapság ebben a vírusoktól és más kórokozóktól hemzsegő világunkban, már szép kornak számít az is, ha valaki megéri a 65 évre feltornázott nyugdíjkorhatárt és még ellent tud állni a vírusoknak.
A TV helyszíni beszámolójával csak annyi a bajom, hogy aki a hírt a hírolvasó elé tette, nem tisztázta magában a „szépkorú” jelentését. Ez a szép kifejezésünk (jogilag is) azt jelenti, magyarra lefordítva, hogy az illető, akit már szépkorúnak nevezhetünk, betöltötte a 90. életévét. Más kérdés, hogy ezt az eufemisztikus (szépítő) kifejezést a köznyelvben néha (helytelenül) ennél kevésbé idős személyekre is ráragasztják, ez utóbbiak nevében kérném a kedves bemondókisasszonyokat, hogy ne erőltessék a nyugdíjba vonult lakosságra a szépkorú megnevezést. Ezt hagyjuk meg a 90 éveseknek, ennyi tiszteletteljes megkülönböztetés megilleti őket, már csak a hajlott korukra való tekintettel is.
A szépkorú a 65 életévhez viszonyítva valóban szép kort jelent, hiszen még negyed évszázadot rá kell pakolni a nyugdíjas kor kezdetére, mire valaki netán eléri a szépkorúságot. E szépkorú „lakosok” (a TV-riporterek semmi pénzért ki nem ejtenék a szájukon a lakosság kifejezést) a hosszú szobafogság után megkönnyebbülten rajzottak ki a zöld fákkal, virágokkal szegélyezett napsütötte sétányokra. A járványügyi szakik szerint még néhány hét szobafogság vár az idősekre és a népesség, a „lakosok” igen vékony rétegét képező szépkorúakra, és utána mindannyian fellélegezhetünk, lélegeztetőgépek segítsége nélkül is.
