Teadélutánt és társalgással egybekötött idénynyitó találkozót tartott vasárnap a verbászi Szirmai Károly Művelődési Egyesület Aranykalász kézimunkacsoportja és a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetsége.
A Drago Jovović Sportközpontban megrendezett eseményen a tartomány 22 településéről 25 kézimunkacsoport képviselője, csaknem 250 személy vett részt.
Paróci Mária, a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetségének elnöke és az Aranykalász csoport vezetője elmondta, a rendezvénysorozatot alkalmi ünnepség keretében minden évben a verbászi kézimunkacsoport indítja, a szövetség tagcsoportjai pedig folytatják az év folyamán.
− Az összejövetel fő célja az eszmecsere mellett az éves tervek megbeszélése, továbbá az ismerkedés, barátkozás és a közös tánc, mulatozás. Az évente tartott nagy kézimunka-kiállítás mellett ez a másik olyan alkalom, amikor a csoportok találkoznak egymással – mondta Mária.
A rendezvényt szerb nyelven Milan Glušac, Verbász polgármestere, magyar nyelven pedig Kozma Lívia, a Magyar Nemzeti Tanács tagja nyitotta meg.
− Abban a közösségben, amely szórványban él, és a fogyatkozással kell szembenéznie, a már meglévő tartalmakat meg kell tartani. Ez a fő cél. Nagyon szép eseményen vagyunk, ami rengeteg közszereplőt vonz, a tartomány területéről sok kézimunkacsoport képviselői eljöttek, mindannyiuk munkája nagyon értékes. A hagyományt nem ápolni kell, hanem életben tartani. Önök megtartják és továbbadják hagyományainkat. Fiatalokat is látunk a résztvevők között, ők majd átveszik az egészet, és szemet gyönyörködtető kézimunkákkal, kézműves munkával éltetik tovább a közösséget. Itt a szórványban ehhez csak gratulálni lehet, a munkát pedig tovább éltetni, dicsérni és támogatni – mondta Kozma Lívia.
A Szirmai Károly Művelődési Egyesület idei tervei kapcsán Bógáncs Andrijašević Lívia, az egyesület elnöke megjegyezte, hogy ez a legnagyobb zárt körű rendezvényük, az egyesületben idén, az előző évekhez viszonyítva több eseményt terveznek.
A kézimunka-szövetség tagcsoportjainak képviselői mellett a vasárnap délutáni eseményen vendégként jelen volt Dubinji Miklós, a községi tanács tagja, valamint Valka Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség körzeti szervezetének elnöke is.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)
Nyitókép: Jó hangulatban telt a teadélután (Fotó: Paraczky László)