A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság meghirdette a 2025. év harmadik, egyben utolsó pályázati körét, amely ezúttal az oktatás területére fókuszál. A pályázat keretében összesen 50 millió dinárt osztanak ki.
Az általános- és középfokú oktatás programjaira és projektjeire 25 millió dinárt szánnak, míg az oktatási-nevelési intézmények felszerelésének beszerzésére 20 millió dinárt különítettek el – ebből 10 milliót az általános iskolák, további 10 milliót pedig a középiskolák számára. További 5 millió dinár jut a tanulók biztonságának javítását célzó programokra és projektekre.
A pályázatok benyújtásának határideje mindhárom kategóriában március 14.
A kérdőív és a mellékletek letölthetők a titkárság honlapjáról, a www.puma.vojvodina.gov.rs-ről.
Bővebb információ a pályázati feltételekről a titkárság weboldalán, a Pályázatok menüpontban található.
A pályázati dokumentációt személyesen a tartományi közigazgatási szervek újvidéki iktatójában (a Tartományi Kormány épületének földszintjén), vagy postai úton a következő címre lehet benyújtani:
Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság
(A pályázat/program/projekt megnevezésének feltüntetésével)
21000 Újvidék
Mihajlo Pupin sugárút 16 (Bulevar Mihajla Pupina 16)
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)