Szeretem a piac tavaszi arcát. A sok friss zöldségfélét, a sokféle ember őszinte örömét a mosolygós retekcsomók, a haragoszöld mángoldok meg zöldhagymák láttán.
A héten ismét megnyíltak a zöldségpiacok. Már a bejáratnál ellenőriztek minden belépőt, van-e rajta maszk meg kesztyű, de nem is ez volt a legszokatlanabb, sokkal inkább az, hogy alig volt árus és alig volt vásárló a délelőtti órákban, akkor, amikor a város legnagyobb piaca rendes menetben korábban mindig tömve volt.
Szinte nem is volt kedvem vásárolni. Olyan nyomasztó hangulata volt mindennek. Végül mégiscsak vettem salátát is, retket is, meg minden egyebet, s ezek között egy csokor törökszegfű is volt. Amikor rákérdeztem az árára, a bácsika magabiztosan közölte: 200 dinár (négy vekni ára!). Egy pillanatra meglepődtem, mert tudom, mennyibe kerül egy ilyen csokor, de aztán arra gondoltam, én szeretném a lakás díszeként tudni, neki meg biztosan nagyon kell a pénz, hiszen hetekig nem tudta kihozni virágait a piacra. Így mindenki jól járt.
