Újvidéken egyre nehezebb gyalogszerrel közlekedni. Lehet, hogy másutt is, ezt pontosan nem tudhatom, hisz már sokkal kevesebbet utazgatok, mint régen. A várost, legalábbis néhány részét, amennyi az üdítő sétákba, a beszerzésbe és hasonlókba belefér, napi rendszerességgel a nyakamba veszem. Nemcsak a gyalogátjárókon ajánlatos a fokozott figyelem, mert könnyen akadhatnak kellemetlen helyzetek, sokkal inkább szükséges az óvatosság a kerékpárutakon. Azokat a jelentősen megszaporodott biciklis pizza- és egyéb futárok vették birtokukba, és a nagyobb jövedelem reményében, szabályokat és akadályokat nem ismerve, maximális sebességű versenypályákká alakították.
A legújabb, amit tapasztaltam, a más gyalogosoktól fenyegető kellemetlenségek. A jobbik esetben csak ügyelni kell az ütközés elkerülésére a maroktelefon kijelzőjét mozgásban is szünet nélkül bámulókkal, sokkal idegesítőbb a szemtelenek életkor szerint is tarka sokasága, akik kisebb csoportokban is egymás mellett haladva elvárják a szembejövőtől, hogy a járdáról lelépve térjen ki az útból. Erre viszont nem vagyok hajlandó. Újabban az a szokásom, hogy a járda jobb oldalán megállok, és közömbösséget színlelve mozdulatlanul várom, hogy kikerüljenek. Mondanom sem kell talán, hogy néha csak centik hiányoznak a „koccanáshoz”.
