Az ember mindig nagy vágyakkal, álmokkal, tervekkel vág bele a szabadságába. Már napokkal előbb hajtogatja, hogy ezt is megcsinálom, meg azt is, és majd milyen jót pihenek is. Aztán jön az a bizonyos sors fintora, és egy hatalmas fordulattal belerondít a szépen kidolgozott tervbe.
Velem sem volt ez másképp. A kimosott ruhák csak arra vártak, hogy összehajtogassam őket, a ház arra, hogy minden zuga tiszta legyen, a bedobozolt fonalak arra, hogy alkossak belőlük valamit, a beszélgetéssorozatom pedig, hogy haladjak vele tovább. Hát, nem mondhatom, hogy kútba dőltek a szépen kidolgozott napirendek, hiszen valamennyit csak sikerült teljesíteni, korántsem mondhatom azonban, hogy elégedett vagyok.
Most újra vissza kell zökkenni a hétköznapokba, felülni a munka robogó vonatára, amely sokszor egyenes pályán, de néha éles kanyarokkal tarkítva közlekedik. Az utazás közben pedig meg kell találni azokat a kapaszkodókat, amelyeket erősen tartva biztosan elérünk a célállomásig, a következő szabadságig.
