Sok szép emberi erény létezik, szerintem az egyik a türelem. Felgyorsult világunkban azonban ebből egyre kevesebbet észlelhetünk, de azt is látjuk, azok a legkizárólagosabbak, akik pont a toleranciát tűzték ki a zászlójukra.
A minap cigarettát kellett gyorsan vennem, de városomban teljes volt a zűrzavar, hiszen piaci nap volt, ballagtak a végzősök, s a földművesek is kivonultak a traktorokkal a város szívében. Nem kell ecsetelni, mekkora gondot jelent manapság a parkolás, s hiába keringtem vagy fél órát, egyszerűen nem találtam helyet, hogy csak beugorjak az éjjel-nappaliba. Ezért az egyik ismerősöm háza előtt álltam meg, remélve, azt az egy percet csak „megbocsátják” nekem, s abban reménykedve, hogy felismerik a járművemet.
Nos, nem így történt. Kisvártatva valóban visszaértem a kocsihoz, de addigra már a tükreimet elmozdították, az ablaktörlők az égnek meredtek, s egy jó vastag filctollal a szélvédőmre pingálták nagy betűkkel, hogy, „hol parkolsz?!! Munkahelyemig csak pár száz méter volt, de az ablakomon éktelenkedő felirattal hajtottam a távot végig, mert zsebkendővel nem lehetett letörölni, hanem csak alkoholos ablakmosóval sikerült.
Mea culpa, mea culpa, mea magna culpa! Tényleg én parkoltam szabálytalanul, de azért elgondolkodtam, vajon valaki lesi az ablakból, ki az, aki ilyenre „vetemedik”, hogy aztán villámgyorsan „intézkedjen”? Egy-két perc türelemre lett volna szükség,
