2024. december 22., vasárnap

Szerbiába látogatott Peter Beyer korábbi jelentéstevő

A Konrad Adenauer Alapítvány szervezésében Szerbiába látogatott Peter Beyer, a Bundestag tagja, korábbi jelentéstevő, aki az itteni helyzet jó ismerője – jelentette Facebook-posztjában Kovács Elvira.

– Az államfővel és a házelnökkel, valamint az integrációs miniszterrel való találkozói után mi is átbeszéltük, hogy mi várható a Belgrád-Pristina párbeszéd, Szerbia európai integrációja terén, valamint hogy a németországi néppárti politikusok miben tudják segíteni ezt a folyamatot – írta a Vajdasági Magyar Szövetség politikusa.

Kovács Elvira és Peter Beyer (Fotó: Kovács Elvira Facebook-oldala)

Kovács Elvira és Peter Beyer (Fotó: Kovács Elvira Facebook-oldala)

Mint megjegyezte, a GIZ európai integrációt segítő regionális projektum keretein belül szakértőikkel online tanácskozást tartottak. – Céljuk, hogy megkönnyítsék a Nyugat-Balkánon folyamatban lévő projekt tapasztalataiból való tanuságok levonását – fűzte hozzá.

– Elemeztük a meglévő igényeket, átekintettük, hogy a projekt új szakasza hogyan tud a továbbiakban támogatást nyújtani a partnerintézményeknek az EU-csatlakozási folyamatban – zárta bejegyzését Kovács Elvira.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kovács Elvira és Peter Beyer (Fotó: Kovács Elvira Facebook-oldala)