Történelmi jelentőségű bírósági döntés született szeptemberben a zombori Felső Bíróságon, 113 olyan hódsági németet rehabilitáltak egyszerre, akiket a partizánok 1944 őszén ártatlanul kivégeztek. Ez az első olyan rehabilitációról szóló bírósági határozat, amely nem egyénekre, hanem kivégzettek csoportjára vonatkozik. Weiss Rudolfot, a Német Népi Szövetség elnökét arról kérdeztük, hogy mit jelent a vajdasági német közösség számára a döntés, valamint, hogy mi is történt tulajdonképpen Hódságon 1944 novemberében.
– Az akkori kommunista hatalom 183 német nemzetiségű személyt letartóztatott, bevitték őket a helyi fényképész műtermébe, ahol megkínozták és meggyalázták a foglyokat. 181 férfit és 2 nőt. Ezt követően alsóneműre vetkőztették, összekötözték őket dróttal és kivezényelték a vesztőhelyükre. Ezt megelőzően negyven német legénnyel megásatták a tömegsírokat, majd mielőtt kivezényelték volna a letartóztatottakat, hazaterelték a fiatalokat. A vesztőhelyen a lehető legbestiálisabb módon végeztek a foglyokkal. 1944. november 23-a éjszakáján, a kommunisták ásókkal és fejszékkel verték agyon a foglyokat, azt üvöltve, hogy „a svábokra drága a golyó”. Sokakat félholtan, még élve temettek el. A mészárlást csak Hans Mayer élte túl, aki az éjszaka kimászott a tömegsírból, és a kukoricáson keresztül Magyarországra, majd Németországba szökött, ahol a hatóságoknak beszámolt a mészárlásról, amelyről jegyzőkönyv is készült. Tanúvallomását a bonni dokumentumok között találhatjuk, amely a németek Kelet-Közép-Európából való elűzetésének a dokumentumait tartalmazza.
A megtorlások kezdetéig, vagyis 1944 októberéig mintegy 225 ezer német hagyta el a Vajdaságot. A hódsági németek miért maradtak otthonaikban?
– Azért maradtak Hódságon, mert a háború alatt semmilyen politikai szervezetbe nem kapcsolódtak be, nem voltak nácik, valamint a szerb szomszédaik azt mondták, ne menjenek, ne hagyják itt a házukat, földjüket, jószágaikat, mert ki fognak állni mellettük. Amikor a partizánok megérkeztek a településre, a szerbek valóban betartották ígéretüket, kiálltak a hódsági svábok mellett. Azt mondták a partizánoknak, hogy az egyenruhások, meg azok, akik valami ellenségeset tettek, még szeptemberben elmenekültek, akik itt maradtak, egyszerű munkás emberek, földművesek, kézművesek, nem kell bántani őket, hisz ismerjük őket. A válasz erre az volt, hogy álljatok félre, különben ti is golyót kaptok. A szerb szomszédok jóhiszeműsége, szava nem volt elég, hogy megkíméljék a hódsági németek életét.
Mikor adták át a rehabilitációs kérelmet?
– Még 1997-ben jelentettük be, hogy átadjuk az államnak a rehabilitációs kérelmet, amelyet 2001-ben a Szerbiai Képviselőháznak át is adtuk. Ezt követően ösztönöztük a Németországban élő hódsági leszármazottakat, hogy ők is lépjenek, így a Hódsági Németek Moosburgi Egyesülete 2009-ben át is adta a zombori bíróágnak a rehabilitációs kérelmet. A zombori Felső Bíróság szinte azonnal elvetette a kérelmet, majd 2013 szeptemberében ugyanez a bíróság kollektívan rehabilitált 113 ártatlanul kivégzett németet. Még mindig várat magára 70 kivégzett sváb rehabilitálása, ami állítólag a közeljövőben meg is történik. Reméljük, hogy mindez nem csak azért történt, hogy Szerbia gesztust adott Berlinnek, amelytől évekre visszamenőleg függenek a pénzügyi támogatások, újonnan pedig az európai uniós csatlakozás is, hanem belátta, hogy az ártatlan áldozatokat valóban rehabilitálni kell. A rehabilitációs ítélet nyomán át is adtuk a kérelmeket Mitrovicán, Pancsován, Rumán, és nagyon reméljük, hogy ezek a beadványok is sikerrel fognak járni. Ugyanakkor reméljük, hogy csak egy lépés választja el a csúrogi, zsablyai és mozsori, valamint az összes többi ártatlan vajdasági magyar rehabilitálását. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a rehabilitáció vélhetőleg egy Németország felé irányuló gesztus volt, amely csupán évek múltán válhat zökkenőmentes folyamattá. Ez a gesztus lehet az oka annak, hogy a vajdasági magyarság minden erőfeszítése ellenére, a négyezres német közösség ért el a bíróságon először rehabilitációs ítéletet.
A rehabilitációs ítélet kapcsán Berlinből milyen visszajelzések történtek?
– Óvatosan üdvözölték a döntést, majd hozzátették, hogy várják a következő lépéseket.
A német közösség számára milyen jelentősége van az ítéletnek?
– A döntésnek köszönhetően bizonyosságot nyert, amit a szélsőségesek nem akarnak elismerni és amit a sváb túlélők, valamint a hozzátartozók, a megemlékező német közösség és a történészek évek óta hangoztattak: igenis történt népirtás a magyarok és a németek ellen, és több tízezer ártatlan ember fekszik a gyönyörű bácskai, bánáti és szerémségi föld alatt. Mindezek mellett üdvözöljük a döntést, ugyanis számunkra ez erkölcsi, lelki és jogi jóvátételt jelent. Hivatalosan is elismerték, hogy a hódsági németeknek nem azért kellett meghalniuk, és nem azért kellett elveszíteniük sokuknak mindazt, amiért őseik évszázadokon át megdolgoztak, mert háborús bűnösök, hanem egyszerűen azért, mert németeknek születtek. Azt reméljük, hogy ez valóban egy folyamat kezdete, és a jövőben a történelemkönyvekben is minden úgy lesz megírva, ahogyan az valóban megtörtént. Ugyanakkor arra várunk, hogy a szerb kormány, a Szerbiai Képviselőház és a szerb államfő is kimondja, hogy erkölcsileg és jogilag elhatárolódik az akkori a kommunista hatalom tettétől, az ártatlan emberek meggyilkolásától, valamint szakítanak az AVNOJ-i döntésekkel és határozatokkal is. Csak ezt követően beszélhetünk megbékélésről, valamint arról, hogy Szerbia egy olyan jogállam, amely tiszteli a nyugati civilizáció alapértékeit.
