A tizenöt éves szabadkai Tijana Jurić meggyilkolását követően ismét közbeszéd témájává vált a halálbüntetés. Az ezzel kapcsolatos „tömeghisztéria” azzal kezdődött, hogy a gyilkosság elkövetésével gyanúsított személy előállítását követően Nebojša Stefanović belügyminiszter sajnálatát fejezte ki, amiért Szerbiában eltörölték a büntetés ezen formáját. Ezután a sajtóban és az interneten is kampányhoz hasonlítható események kezdődtek. Több facebook-csoport is alakult, amelyek több százezer támogatója a halálbüntetés ismételt bevezetését szorgalmazza. A sajtó szinte napi rendszerességgel szólaltatott meg olyan személyeket, akik a halálbüntetés igazoltságát ecsetelték. A médiatartalmak legtöbbjéből kimaradt a tény, hogy mivel Szerbia az Európa Tanács tagállama, ezért a törvényhozásnak nem áll módjában a szerbiai büntetőpolitikába ismét bevezetni a halálbüntetést. Lapunknak a téma kapcsán Ivan Janković ügyvéd, emberi jogi aktivista nyilatkozott.
Ivan Janković az 1980-as évek elején alapító tagja volt a Halálbüntetés Elleni Társaságnak, amely fontos szerepet játszott abban, hogy a valamikori Jugoszláviában kezdetét vette a szóban forgó büntetés megszüntetésével kapcsolatos gondolkodás. Szerbiában 2002-ben törvénnyel törölték el a halálbüntetést.
Mely érvek szólnak a halálbüntetés ellen?
– A halálbüntetés szemben áll az élethez való joggal, embertelen és megalázó. Az elítéltet dehumanizálja, tárggyá alacsonyítja. Eldurvítja az emberi természetet és szörnyeteggé változtatja a közvéleményt. A bíróság akaratlan, vagy akart hibájából kifolyólag ártatlan embert is halálra ítélhetnek, a kivégzést pedig nem lehet visszacsinálni. A halálbüntetést gyakran használták fel a politikai ellenlábasokkal való leszámolás céljából. Ilyen visszaélésekre mindaddig lehetőség van, amíg csak él a halálbüntetés intézménye. A bűncselekmények szempontjából a halálbüntetésnek nincs megelőző ereje. A bűncselekmények előfordulásának aránya ugyanolyan azokban az országokban, ahol nincsen és ahol van halálbüntetés. Európában, azaz az Európa Tanács tagállamaiban eltörölték és az Európai Emberi Jogi Egyezmény hatodik, valamint tizenharmadik kiegészítő jegyzőkönyvének értelmében nem lehet ismét bevezetni.
Mekkora mértékben áll fenn a hiba lehetősége a büntetőeljárásokban a vádlott elleni bizonyítási eljárás során, amely miatt ártatlan személyt is halálbüntetésre ítélhetnek?
– Egyetlen büntetőeljárás során sem lehet kizárni a bírói hiba lehetőségét. Az ártatlanul kivégzésre ítéltek evidenciája az Amerikai Egyesült Államokban a legteljesebb. Az USA-ban az 1973-tól napjainkig halálra ítéltek közül később 140 személyt mentettek fel ártatlanként. Legalább két esetben a halálbüntetést még azelőtt végrehajtották, hogy sikerült volna bizonyítani az elítélt ártatlanságát. A volt Jugoszláviában is végeztek ki ártatlan személyeket. Példának okáért 1920-ban Szabadkán Đorđe Gravalát golyó általi halálra ítélték, az ítéletet végre is hajtották, később azonban sikerült bizonyítani, hogy Gravala ártatlan volt.
Politikai leszámolás céljából milyen gyakran történnek visszaélések a büntetés ezen formájával?
– Az említett visszaélés inkább szabály, mintsem kivétel. Ezt támasztják alá az Egyiptomban nemrégiben a hatalom ellenzőivel szemben tömegesen kimondott halálos ítéletek. Ami Jugoszláviát illeti, nem sokkal a második világháborút követően bírósági ítélet alapján több mint 10 ezer embert végeztek ki. Közülük több ezer személy úgynevezett népellenség volt. 1977-ben „usztasa” terroristaként kivégezték Miljenko Hrkaćot. A férfi állítólag bombát helyezett el az egyik belgrádi moziban és a vasútállomáson. A hatóságok számára elejétől kezdve világos volt, hogy a bűncselekményt Miljenko fivére követte el, ő azonban megszökött az országból.
A legsúlyosabb bűncselekmények tekintetében megfelelőnek tartja-e a szerbiai büntetőpolitikát?
– Hiszem, hogy a negyven év fegyházelzárás megfelelő azokkal szemben, akik a legsúlyosabb bűncselekményeket követték el. Az már persze más téma, hogy a bírósági gyakorlat az ítélethirdetés tekintetében joggal képezi gyakran kritika tárgyát.
Egy beszélgetés során említette, hogy Tijana Jurić meggyilkolását követően erkölcsi pánik kezdett terjedni a szerbiai társadalomban. A kilencvenes években a volt Jugoszlávia területén szerbiai állampolgárok által elkövetett háborús bűncselekmények is hasonló erkölcsi pánikot váltottak ki a társadalomban?
– Az erkölcsi pánik időről időre megismétlődik, különösen olyan bűncselekményeket követően, amelyek nagy közérdeklődést élveznek. Ez különösen akkor jellemző, ha az áldozatok gyermekek. Ez az erkölcsi pánik általában két-három évente jelentkezik, ugyanakkor az eddigi tapasztalatok szerint soha nem tart túlzottan sokáig.
Kijelentése miatt, hogy sajnálja, hogy az országban eltörölték a halálbüntetést, mekkora felelősség terheli Nebojša Stefanović belügyminisztert a későbbi, halálbüntetést támogató közhangulatért?
– A belügyminiszter felelőssége elsősorban erkölcsi. Ugyanakkor mivel annak a kormánynak a tagja, amely célul tűzte ki az európai integrációt, Stefanovićot politikai felelősség is terheli. Az EU maradéktalanul elveti a halálbüntetést és tiltja annak alkalmazását a tagállamokban.
