Ki a rokonokhoz, ki az ismeretlenbe igyekszik, középen a gázai Adam Jones (fotó: Molnár Edvárd)
– Nem számít, hová megyünk, Németországba, Svédországba, bárhol jó nekünk, ahol biztonság, béke és szabadság van. Én nem pénzt akarok, hanem normális életet – mondja Ahmed Khalid, a 30 éves iraki férfi, aki kivételesen jól beszél angolul, és meglepő dolgokat hallunk tőle utazásaikról és arról, hogyan verik át őket Szerbiában a buszvezetők.
Martonos és Magyarkanizsa között mindennapos látvány a menekültek csoportja, ottjártunkkor egy ötvenfős tömeg halad el az úton, látva az autónkat, egyikük ajánlatot is tesz, 400 eurót fizet, ha elvisszük őket a határig. A csoporttól nem akarnak lemaradni, ezért nem állnak le beszélgetni.
A buszállomáson éppen az utolsó utasok szállnak le egy Belgrád–Magyarkanizsa feliratú buszról. Egy csoport fiatal fiút szólítunk meg, akik elsőre letagadják, hogy busszal jöttek volna, de később kiderül, talán csak nyelvi félreértésről van szó. Az öt-hat fős társaság tagjai vegyesen vannak Palesztinából, Szíriából, Irakból. Az egyik fiatal fiú, Nour Suaida azt mondja, húsz napja jött el Törökországból, előtte ott élt egy évig, egyik útitársa, Adam Jones pedig Gázából jött, és bevallása szerint újságíró.
– Otthon nem volt munkám, a háború miatt Törökországba mentem, ott éltem majdnem négy évig, dolgoztam is, de nagyon kevés fizetést kaptam, ezért eljöttem onnét – mondja Jones.
A legtöbben közülük is kint élő rokonokhoz készülnek, de van olyan is, aki a családjából elsőként vág neki az útnak. A csoportból az egyetlen családos egy palesztin férfi, ő a feleségével és három gyermekével kelt útra, édesanyját és a testvérét hagyta otthon, de később őket is maga után hozná. Közben egyre többen állnak körénk, magyarázzák, hogy gyalog jönnek, 1000 kilométert gyalogoltak már, és próbálják elmagyarázni, kinek mi a végzettsége, van köztük elektromérnök, informatikus is.
Arra a kérdésre, hogy miért akarnak Németországba menni, egyszerűen azt felelik: Ott van élet. Ekkor tűnik fel Ahmed, a fiatal zenész, mire a többiek biztatnak, őt kérdezzem, ő tud angolul, készségesen beszélni is kezd.
– Irakban az Iszlám Állam igyekszik mindent a saját kontrollja alá vonni, ez pedig szörnyű következményekkel, tiltásokkal jár azoknak, akik nem tartoznak hozzájuk, a követőikhez. Csak a sajátjaikkal törődnek, a többi nem érdekli őket. Azt mondják, ha nem tetszik a rendszer, akkor el lehet menni. A művészeteket egyáltalán nem támogatják, a művészeket ellehetetlenítik, nekem zongoristaként ott nincs jövőm, és egyébként sem akarok egy ilyen országban élni.
Ahmed elmondja, hogy az utazás legveszélyesebb része a tengeren való átkelés, attól félnek a legjobban, mert egy kis hajón, összezsúfolva utaznak. A minap beszélt telefonon egyik ismerősével, és hallotta, hogy egy hajó elsüllyedt, hatvan ember fulladt meg.
– Ezek az emberek nagyon sebezhetők, el kell mondanom, hogy nagyon sokszor megpróbálnak átverni bennünket. Itt, Szerbiában a buszvezető, amikor felszálltunk, 5 eurót akart fizettetni velünk helyfoglalás címén. Ezek a szerencsétlenek alig tudnak angolul, és azonnal fizetni akartak, megláttam két szerbiai utast, és megkérdeztem, hogy ők fizettek-e, és szóltam a többieknek, hogy ne fizessék ki, mert nem jogos a követelés. A rendőrök viszont nagyon rendesek voltak hozzánk, kaptunk tőlük ideiglenes dokumentumokat, segítettek, hogy merre menjünk. Nagyon hálásak vagyunk nekik és a szerb kormánynak, mert tényleg segítőkészek.
Amikor szóba kerül a határzár Magyarország és Szerbia között, meglepődötten néz rám, és szörnyülködve.
– Ezt nem értem, miért akarnak kerítést húzni? Hogy mi ne mehessünk át? Hát hol van itt az emberiesség? Ahelyett, hogy erre pazarolják a pénzt, azon kellene dolgozniuk a politikusoknak, hogy békét teremtsenek ott.
Ahmed elmondja, hogy ő 3000 euróval jött el otthonról, megkérdezem tőle, mit szól ahhoz, hogy az emberek azt gondolják, ők pénzt kapnak azért, hogy Európába jöjjenek.
– Ki adna nekem pénzt arra, hogy eljöjjek? Nevetséges ez a híresztelés. Nekem nem pénzre van szükségem, én odahaza is dolgoztam, van pénzem, volt egy kis stúdiónk, ott zenéltünk, aztán két barátomat is meglőtték, nem akarok bizonytalanságban, félelemben élni. Békét akarok, és szabadságot.
* * *
A magyarkanizsai önkormányzat válságstábja tegnapi ülésén úgy döntött, hogy ismételten levéllel fordulnak a szerbiai és a vajdasági kormányhoz, hogy anyagi támogatást kérjenek a menekültek okozta költségek fedezéséhez. A költségvetésben az önkormányzatnak erre nincs pénze. Továbbá rendőri erősítést is kérnek a városba. Azoknak az autóbuszoknak pedig, amelyek különjáratként érkeznek a városba, megtiltották, hogy utasaikat a központban lévő állomáson tegyék ki.
– Naponta 10–12 Lasta autóbusz érkezik Magyarkanizsára. Ezek különjáratok. Csak illegális bevándorlók utaznak rajtuk. A privát vállalatok is autóbuszaikkal elözönlik Kanizsát, s nekünk ennek útját kell állni. Az a döntés született, hogy ezeket az autóbuszokat másfelé fogjuk irányítani, hogy tehermentesítsük a városközpontot – mondta dr. Bimbó Mihály polgármester. (K-k)
