2024. december 22., vasárnap

Romos templomok a Vajdaságban

Új sorozat indul a Hétvégében

A romos templomok jövője – ez volt a témája a 2022 májusában Nagybecskereken megtartott konferenciának, amelyet a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia keretében működő Katolikus Egyház Szerbiában szervezett meg. Az összejövetelre egy lista készült az elhagyatott templomokról. Ezek szerint Bácskában (főleg a Duna mentén) összesen 14 omladozó katolikus templom van, Bánátban 7 olyan szakrális épületet emeltek ki, amely felújításért kiált, Szerémségben pedig hármat. A Hétvége mellékletünkben induló sorozatunk célja bemutatni ezeknek a templomoknak a sorsát, látleletet készíteni arról, hogy most milyen állapotban vannak, és hogyan jutottak ide.

Több olyan templomban is jártunk, amelyet a 90-es években fosztottak ki, gyaláztak meg. Bácsszentivánon (Prigrevicán) például ezekben az években robbantották fel a templomot, majd ami még megmaradt a berendezésből, kegytárgyakból és a szobrokból, azt a bácskertesi (kupuszinai) meg szilágyi hívek és vezetőik, valamint egy helytörténész mentette ki. Ma ennek a templomnak a közepén fák nőnek.

Bácsordason (Karavukovón) az egykori német templomban művésztelepet tartottak, s ma az oltárkép helyén egy sellőt ábrázoló festmény található, az is megrongálva. Küllődön (Koluton), a legrégebbi vajdasági katolikus templomban, szó szerint semmi sincs. Az elmondások szerint a kilencvenes években fosztották ki a templomot. Kamionokkal napokig hordták el innen a szobrokat, kegytárgyakat. Némelyeket később a zombori piacon árulták. Vannak persze olyan példák is, hogy a plébános a gondjaira bízott templomokra saját kezével készített ablakokat meg bejárati ajtót, hogy legalább a galambok ne járjanak be s ne tegyék tönkre, ami még megmaradt. Ezt láttuk Bácsújlakon (Bačko Novo Selón) meg Bácstóvárosban (Tovariševóban). Dunacsében (Čelarevón) meg Dunabökényen (Mladenovón) plexi lemezzel védte meg egy másik plébános a templomot a további rongálástól.

A kerényi templomot átadták a pravoszlávoknak használatra (Molnár Edvárd felvétele)

A kerényi templomot átadták a pravoszlávoknak használatra (Molnár Edvárd felvétele)

Sok szobrot ezekből a templomokból átvittek ma is aktív plébániákra. Van ezekből Topolyán, Doroszlón, Gomboson, Adorjánon, Zentán...

Romos templomok a Vajdaságban című sorozatunk augusztus 20-án indul Hétvége mellékletünkben.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás