2024. december 22., vasárnap

Olvassa holnapi számunkban!

A romos templomok jövője – ez volt a témája a 2022. májusában Nagybecskereken megtartott konferenciának, amelyet a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia keretében működő Katolikus Egyház Szerbiában szervezett. Az összejövetelre egy lista készült az elhagyatott templomokról. Ezek szerint Bácskában (főleg a Duna mentén) összesen 14 omladozó templom van, Bánátban 7 olyan szakrális épületet emeltek ki, amely felújításért kiált, Szerémségben pedig hármat. Lapunk Hétvége melléklete ebből kiindulva sorozatot indít, melynek célja bemutatni ezeknek a templomoknak a sorsát, egy látleletet készíteni, hogy most milyen állapotban vannak és hogyan jutottak ide.

Először is ellátogattunk Kerényre (szerbül: Kljajićevo, németül: Kernei), a Bácsgyulafalva melletti faluba. „Nagy és gazdag német település volt ez hajdanán. Az 1765-ben idetelepült svábok első templomukat megérkezésük után két évvel építették fel, majd kibővítették és a ma is állót 1797-ben, 225 évvel ezelőtt fejezték be. A Sarlós Boldogasszony-templom 1925-ben tűz martaléka lett. A hívek hozzáfogtak az újjáépítéséhez, de ez eltartott egészen 1938-ig. Ebben az időben mintegy ötezer lakosa volt a falunak. A felújított templomot azonban nem sokáig élvezték, mert a második világégés folyamán illetve után kiüldözték a németeket ebből a faluból, és helyükre Likából meg a Kordunról új telepesek érkeztek..."

Ki volt Hanzi bácsi, aki gyilkosság áldozata lett? Volt-e templomuk a németek helyére beköltözött telepeseknek, egyáltalán mikorra készülhet el a pravoszláv hívők temploma, melynek elkészültéig a katolikus szakrális épületet használják? – A válaszokat megtudhatja a Magyar Szó holnapi számának Hétvége mellékletében.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás