A honlapunkon feltett kérdésre válaszolt olvasóink túlnyomó többsége megfosztaná mentelmi jogától Velimir Ilićet, mert mások testi épségét veszélyeztető magatartása, lincselésre való nyilvános buzdítása, gazdasági, beruházási gyanús üzelmei, miniszterek, képviselők, rendőrök, polgárok külvárosi kocsmák szintje alatti sértegetése, soviniszta minősítései, jogsértései méltatlanok a legfelsőbb törvényhozó testület tagjához.
Azon már mélyebben el kellene gondolkodni, hogy a körkérdésben véleményt nyilvánítottak négy százaléka miért válaszolt nemmel. Egy részük talán tudatában van annak, hogy csak egy képviselő esetleges felelősségre vonásával e parlament nem szerezheti vissza megannyi botrány miatt megtépázott tekintélyét. Nem zárható ki az sem, hogy akadnak olyanok, akiktől nem idegen Ilić viselkedése.
Mivel nem ismerjük nézetüket, megfejtési kísérletük olyan ingoványos talajra sodorna, amely egy elemzőnek nem a terepe.
Az sem hallgatható el, mennyire riasztóak a közállapotok, a közerkölcs, a törvény tiszteletének szintje. Ha nem így lenne, akkor már jóval előbb felmerül mentelmi jogának kérdése, hiszen a politikai színtéren való feltűnése óta több személyt bántalmazott, nem egyszer, nem is kétszer tetszelgett a fajgyűlölő mezében. Ki tudja hányszor, bizonyítottan hazudott.
E botrányhősről szóló, ellenszenvtől, megvetéstől, undortól nem mentes írásból nem hagyható ki, hogy önmagát a haza és a nép iránt elkötelezettnek feltüntető újság a közelmúltban olyan fényképet közölt, amelyen csak rúgásra lendülő láb látható. A tapintatos szerkesztő nem fedte fel sem a garázda, sem az áldozat arcát. Hadd áruljuk el a titkot: az önbíráskodó alak a Velja olykor mesternek, olykor gazdának becézett Velimir Ilić, a nép egyszerű, egyben hű fiának megszemélyesítője. (A személyleírás szerzője a megnevezett.) A szenvedő alany pedig egy fiatal újságíró, aki azzal háborította fel interjúalanyát, hogy érdeklődni merészelt üzleti vállalkozásai felől
Illendőbb kérdéseket tehetett volna fel, hogy illusztris vendége mértéktartó szerénységgel, hogy senki se vádolhassa meg önmutogatással, elmondhassa, bokros teendői ellenére milyen példás gazdálkodó, a világ, sőt ennél is tágabb térség legkiválóbb szilvapálinkáját készíti, száz juhot tart, hogy a nagyvilági ficsúrok megízlelhessék, milyen a legminőségibb túró, sajt, s ha úgy adódik, hogy népes társaság tiszteli meg hajlékát, megkínálhassa őket friss báránysülttel. Micsoda fajtiszta juhokat tenyészt, s ezért nem is meglepő, hogy újságírók egy csoportja megkísérelte szexuálisan zaklatni e nemes teremtményeket. Ha az érintett nem annyira éber, el is követték volna a förtelmes bűnt. (Adatközlő: személyesen Velja gazda.)
Hősünk élete sem fenékig tejfel. Megtörtént, hogy felelőtlen, gyökértelen fiatalok ország-világ előtt lóvá tették. Önmagukat nem kormányzati szervezetnek tüntetve fel, azt híresztelték el, s ezt nagyszámú újság kész tényként közölte is: körkérdést szerveztek, s a megkérdezett nők csaknem 80 százaléka Velja mesterben ismerte fel a legvonzóbb, szexepillel rendelkező politikust, a megkérdezett hímneműek több mint 80 százaléka pedig a férfiasság és a nemi képesség megtestesítőjeként tekint rá.
Miért ne hitte volna el Velja mester a hiúságát pedző adatokat, hiszen a múltban számtalanszor megismételte, szívesen elvegyül népe közé, ismeri lelkületét, gondolatvilágát. Mi mást mondhatott volna, mint azt, hogy örömmel tölti el a körkérdés eredménye, de nem lepi meg, mert már korábban is fölényesen győzött az ilyen jellegű közvélemény-kutatáson.
Ekkor csapott le rá e mihaszna, gyanús társaság. Felszólították, nevezze meg, melyik szervezet és mikor végzett ilyen fölmérést. Nem káptalan a feje még egy ilyen tökéletes egyénnek sem, mindenre nem emlékezhet vissza. Hallgatása után e fiatalok terjedelmes közleményében az a mondat is olvasható, hogy ,,olyan szexepillel bír, mint Koštunica irodájának szekrénye”.
Míg rovom e sorokat, némi iróniával arra gondolok, olykor milyen üdvös a feledékenység, hiszen a 2002-es évi elnökválasztások előtt Ilić azt nyilatkozta, hogy Vojislav Koštunicára szavaz, mert az szerb, s ez nem mondható el Miroljub Labusról, s emiatt méltatlan szavazatára. A szavak elszállnak, Labus sem emlékezhetett a származását elvitató, törvénysértő kijelentésre, mert leköszönéséig Koštunica kormányában Velja miniszterrel együtt felelős tisztséget töltött be.
Igazán nem az újságíró, hanem a lélekgyógyászok feladata annak kiderítése, miért kedveli annyira ellenfeleinek kábítószer-élvezettel, túlfűtött nemiséggel és homoszexualitással való megbélyegzését. Előszeretettel nyilvánít nőket csúnyának és gusztustalannak. Ezt tette Jelena Trivan demokrata szóvivő esetében. Olja Bećković újságírónak azt üzente, mit tenne vele, ha nem lenne annyira csúnya. Tapintatosan fogalmazva: a nő és a férfi közötti legintimebb kapcsolatot ecsetelte.
Demokráciában nem érdem az ököljog, sárdobálás, a fenyegetőzés, rágalmazás, a nemzeti, vallási gyűlölet szítása. E fenegyereket el kellene távolítani a közéletből, s erre szolgálnak a választások, hogy a polgárok szavazataikkal kiszűrjék a demokrácia szabályait lábbal taposókat.
Ennek egyetlen előfeltétele van: a választópolgárok érettsége, önmegbecsülése.
