A Szerbiai Képviselőház szerdán fogadta el a sörről szóló törvényt. A szóban forgó jogszabály parlamenti vitáját Popović Judit , a Liberális Demokrata Párt parlamenti képviselője arra használta ki, hogy beszámoljon a nagybecskereki, az óbecsei és a jagodinai sörgyárak helyzetéről.
Az említett gyárakat három dolog köti össze: mindhármat 2003 végén és 2004 elején magánosították, mindhárom gyár részvényeinek 51 százalékát Momčilo Rajić kétes hírű üzletember vásárolta meg és a vásárlás után néhány hónappal később mindhárom gyárban megszűnt a termelés, összegezte lapunknak Popović, valamint elmondta, hogy időközben természetesen mindhárom gyár értéke drámaian csökkent.
– A nagybecskereki sörgyár értéke egynegyedére csökkent a 2005-ös év eleji értékéhez viszonyítva. Ez azért probléma, mert a gyár 41 százalékban az állam, illetve a kisrészvényesek tulajdona, vagyis így ők is sokat veszítenek. Nekem az a legfurcsább, hogy az állam tulajdonosi részének ellenére sem mutatott soha érdeklődést a gyárak megmentése iránt. Az állam semmit sem tett. Emiatt a nagybecskereki sörgyár pillanatnyilag több százmillió dináros adósságot halmozott fel. Szerintem az is nagyon abszurd, hogy a gyár az adók fizetésének elmaradása miatt a szerb államnak tartozik a legnagyobb összeggel – részletezte az LDP képviselője, a folytatásban pedig elmondta, hogy Rajić időközben mindhárom gyárból kimentette a tőkét, a meglévő értékeket.
A három gyárat illetően egyetlen a különbség: a jagodinai sörgyárat illetően a Privatizációs Ügynökség határozatot hozott a visszaállamosításról, vagyis az állam eltekint a gyár tartozásától, egyéb tartozásait pedig kifizeti, közölte Popović, aki nem érti, hogy az állam miért nem teszi ugyanezt a két vajdasági gyár esetében is.
– Nincs rendjén, hogy a szerb állam ennyire eltérő módon viszonyuljon a két vajdasági és a jagodinai sörgyárhoz. Nagybecskereki lakosként tudom, hogy gyárunkat még 1745-ben alapították. Nagyon jó sört állítottak itt elő, amelyet könnyen tudtak értékesíteni. A sör egyébként is jó üzlet, mindig van iránta kereslet. A gyár modern technológiájának köszönhetően minden adott volt a jó és minőséges termeléshez – nyilatkozta az LDP képviselője, a folytatásban pedig leszögezte, hogy a három sörgyár jó példa a sikertelen szerbiai privatizációra. A gyárak többségi tulajdonosa egy olyan személy lett, akit szemmel láthatólag nem is érdekelt a termelés, hangsúlyozta Popović, majd azt is közölte, hogy Rajić jóval a valós értékük alatt jutott a gyárakhoz.
– A nagybecskereki sörgyár raktárán a vétel pillanatában rengeteg sör volt tartalékon, ezért ő nem is fizetett, mivel a kész termék nem szerepelt a szerződésben. Szerintem emögött pénzmosás is áll. Normális privatizáció esetén nem is kellene a pénzmosás lehetőségére gondolni. Ha valaki megvesz egy gyárat, akkor magától kellene értődnie annak, hogy az új tulajdonos legfőbb szándéka a termelés, és nem az, hogy ócskavasként eladja a gyárat, vagy más módon húzza ki belőle a tőkét. Mindennek ellenére számomra mégis az a legnagyobb gond, hogy az államot egy cseppet sem érdekli a helyzet – értékelte Popović, aki arra már nem tudott választ adni, hogy az adásvételi szerződés kötelezte-e az új többségi tulajdonost a termelés folytatására.
A nagybecskereki sörgyár korábban legalább 300 munkásnak adott munkát, számuk mára 18 személyre csökkent, fizetést azonban ők sem kapnak. Az új csődtörvény értelmében ha egy vállalat számlája két évig zárlat alatt van, akkor automatikusan elindul a csődeljárás, közölte Popović, majd elmondta, hogy amennyiben a nagybecskereki sörgyár számláját április 1-től számított 60 napon belül legalább egy napra nem oldják fel a zárlat alól, akkor erre a gyárra is ez a sors vár.
