2024. szeptember 9., hétfő

Piócavadászok és állatmérgezők

Illő tisztelettel az Olvasótól kis türelmet kérek. Ne lapozzon tovább, mert távol áll tőlem a szándék, hogy többször fölmelegített, lekozmásodott ételt tálaljak fel. Csupán néhány mondat erej éig emlékeztetni szeretnék arra, hogy Tito halálának évfordulója milyen indulatos, szenvedélyes vitát szított, és senki egy szóval sem említette meg, hogy a néhai elnök uralkodása több szakaszra osztható. Még várat magára annak elemzése, hogy kemény diktatúrája miként szelídült olyan rendszerré, amelyre a polgárok nem elhanyagolható százaléka nosztalgiával gondol.

Hat évtizeddel ezelőtt lapunk nap mint nap parancsként hangzó felszólítást intézett a lakossághoz, hogy szedje a kamillát, gyűjtsön más gyógynövényt, ócskavasat, sőt piócát is. Ezekből a kemény hangnemű cikkekből nem derül ki, miként, vagy egyáltalán javadalmazták-e azokat, akik derekasan kivették részüket a Népfront öntudatos tagjai szervezte, irányította mozgalomból.

Csak találgatni lehet, mennyire győzte meg a felszólítottakat az az érv, hogy fontos a felsoroltak szedése, gyűjtése, mert a királyi Jugoszlávia a gyógynövények és az ócskavas exportálásával jelentős bevételt könyvelt el. Az is kideríthetetlen, kiknek szólt a ma már nevetségesnek tűnő magyarázat, hogy ,,az összegyűjtött pióca mohával bélelt, nedves vászonzacskóba csomagolva jól szállítható. Az így csomagolt pióca nemcsak hogy több napos szállítást, hanem hosszabb időt igénylő tengerentúli utat is kibír. Ekkor azonban a vászonzacskókat ládákba vagy pedig bádogtartályokba kell helyezni, hogy nedvesek maradjanak”.

Nem mindenki értette meg a feladat jelentőségét. A számos tudósítás egyikéből kiderül, hogy ,,néhol elhanyagolták az akciót. A becsei járás Népfrontja majdnem semmit sem tett. A járási Népfront-bizottság, úgy látszik, nem tartotta elég fontosnak ezt a hulladékgyűjtést, ami az utóbbi hetekben egész Vajdaságot megmozgatta”.

Mi történt e felelőtlennek megbélyegzett egyénekkel? Csak sejthető. Ha ugyanis a szóbeli utasítás nem talált megértésre, megannyi kényszerítő módszeren kívül a kirakatperek is félelmetes fegyelmező eszközként szolgáltak.

Miként a nevüket elhallgató tudósítók fogalmaztak abban az időben, amikor az egész országot megmozgatta a mozgalom, Eszéken ,,egyes züllött, soviniszta elemek szabotázscselekményeket, diverzót követtek el, és pusztították a szocialista vagyont”.

A józan észnek ellentmondó adatoktól terhes jelentésből még a vádlottak felelősségre vonásának pontos időpontja sem hámozható ki. Érjük be annyival, hogy hatvan évvel ezelőtt ,,a napokban” az eszéki kerületi népbíróság ítélkezett Szabó János, Joszip Haszovics és Gyura Knitel felett.

Adjuk át a szót a névtelen tudósítónak: ,,Szabó János vádlott, mint a Jaszenovác birtok juhtenyésztő brigádvezetője – aki a háború alatt a megszálló hatóságoknak besúgta a hazafiakat –, a magyar tájékoztatóirodások rágalomhajszájától ösztökélve, 1949. december elsejétől kezdve számos ízben mérget kevert a juhok eledelébe. Eleinte saját maga mérgezte a juhokat, ez év január 16-ától kezdve pedig Joszip Haszoviccsal együtt. Romboló munkájuk következtében 31 nemes fajú merinójuh elhullott, 10-et pedig le kellett vágni. Tizenegy bárányt is megmérgeztek”.

Hogyan lett Horthy Miklós hívéből szélsőséges, vakbuzgó bolsevik? Elképzelhetetlen. Mint ahogyan az is, hogy viszonylag hosszú időn át irtják az állatokat, és senki nem figyel fel a mérgezés közismert tüneteire.

Ismét a tudósítóé a szó: ,,A vádlott Gyuro Knitel sertéstenyésztő, brigádvezető-helyettes még a múlt év novemberétől kezdve kausztikus szódát az árpába kevert, és ezt adta a sertéseknek. Ennek következtében 140 sertés elpusztult, többször pedig kényszervágáshoz kellett folyamodni”.

E silány, nem hiteles forgatókönyvre emlékeztető vádiratból nem deríthető ki, honnan szerezték a mérget, ki fedezte fel a mérgezést.

Az egynapos tárgyaláson a vádlottak részletes beismerő vallomást tettek, és ennek alapján mind a hármukat golyó általi halálra ítélték.

Mi az egészből a tanulság? Erőszakon, véren alapuló állam, rendszer, ideológia erőszakkal és vérontással tűnik el a történelem süllyesztőjében.

Kialakítása és összeomlása idején ártatlanok vérének ontásával.