Már arról cikkeznek az újságok, hogy Miodrag Isakov egykori izraeli nagykövet lerántotta a leplet az úgynevezett Szatellit-botrányról, s kiteregette, hogy az ügy lebonyolításában bábáskodó politikusok 20 millió eurót kívántak zsebre vágni. Hagyták, hogy az izraeliekkel megkötött műholdas adó-vevő bérletének üzlete ne valósuljon meg, hogy bíróságra kerüljön a dolog, sőt az ítélet is megszülessen. Hogy miért tettek így, erről kérdeztük a 2009. január közepén Izraelből Újvidékre visszatért Miodrag Isakovot.
Miként fedezte fel a Szatellit-botrányt?
Mit ígért a tárgyalófele?
– Akkor arról volt szó, hogy 45 millió eurót ér az egész üzlet Szerbiának, s ezért megkapjuk a műholdas adó bérletét 20-22 millió értékben. Az ezen felüli részért vásárolhatunk az izraeliektől, amit csak jónak látunk. Tudom, hogy tűzoltóautó, különböző fűrészgépek és más elektromos berendezések merültek fel. De volt más ajánlata is az úrnak. Pl. 17 millió euróért kínálta a műholdas adó használatát, ami számomra nagyon kedvezőnek mutatkozott a 45 millióhoz képest. Én nyomban írtam a külügyminisztériumba, értesítettem őket a kínálkozó kedvező lehetőségről, és magam is elcsodálkoztam azon, hogy nem kaptak az alkalmon, s nem reagáltak gyorsan a javaslatra. Valami miatt fektették az ügyet. Sokáig nem történt semmi, és vészesen közeledett a határidő lejárta. Szerbia nem is fizetett és nem is vette igénybe a műholdat. Viszont az izraeli fél nem tudott mit kezdeni a beígért szatellittel, mert azt másnak nem adhatta bérbe. Akkor ugyanis szerződésszegéssel vádolhatják meg.
Mi történt időközben?
– 2008 decemberében ismét felkeresett Eckhouse úr. Új javaslata 22 millió euró volt, de ekkorra már a bírósági tárgyalás is megtörtént. Sőt, megszületett az ítélet, ennek ellenére az izraeliek hajlottak arra, hogy kiegyezzünk, és fizessük ki a fent említett összeget. Nekik jobban megfelelt volna bírósági procedúra nélkül lebonyolítani az egészet, de a mi részünkről ismét nem történt semmi. Pedig én küldtem értesítést, sőt figyelmeztetést is, hogy reagáljunk a kedvező ajánlatra. Meg kell hagynom, hogy még 2006-ban, a fent említett külügyminisztériumi levelem után olyan visszajelzést kaptam a külügyminisztériumból, hogy ne nagyon foglalkozzak én ezzel az üggyel, majd ők otthonról elintézik. Én ehhez többé-kevésbé két évig tartottam magam. De amikor a kérdéses cég igazgatója a bírósági tárgyalás lebonyolítása után ismét kedvező javaslattal állt elő, úgy gondoltam, lépnem kell. 2008. december 18-án küldtem el a levelet a külügyminisztériumba a 22 millió eurós kiegyezésről, s rá 3-4 napra olyan válasz érkezett hozzám, hogy hagyjam ezt a kérdést. Nem rám tartozik. A katonai attasé feladata ez. Éppen abban az időben, néhány héttel korában érkezett meg az új katonai attasé Izraelbe. Én örömmel kerestem meg, és bemutattam neki az addig fölhalmozódott dokumentációt, és felkértem, hogy vegye kezébe az ügyet. Ő nagyon szabadkozott, mert olyan utasítást kapott Belgrádból, hogy a szatellit-üggyel még véletlenül se foglalkozzon, mert az nem katonai kérdés, hanem állami. Ez már végképp gyanússá vált számomra. Nem hagytam ennyiben a dolgot, és 2009 januárjának első napjaiban ismét levelet küldtem Belgrádba. Figyelmeztettem az illetékeseket, hogy a bírósági tárgyalásnak vége, hogy kedvező alkalom kínálkozik a kiegyezésre, és külön ragaszkodtam hozzá, hogy levelem elkerüljön a köztársasági elnök és a kormányfő kezébe. Megjegyzem, a korábbi reagálásaim során is kértem, hogy a köztársasági elnököt és a miniszterelnököt értesítsék mindarról, ami nálunk történik. Nos, a legutolsó reagálásomat követően tíz nap sem telt el, megérkezett Belgrádból a hivatalos értesítés, hogy visszahívnak a nagyköveti szolgálatomból. Tették mindezt egy évvel a mandátumom letelte előtt. Úgyhogy 2009. január 15-én a kormány meghozta az idevonatkozó rendeletet, és a köztársasági elnök, Boris Tadić aláírta a visszahívó levelemet.
Gondolom, értetlenül állt a dolog előtt?
– Nem volt teljesen világos számomra, hogy miért nem akarják figyelembe venni az én jóindulatú figyelmeztetésemet. Az nem izgatott különösebben, hogy visszahívnak. Nekem az volt a fontos, hogy minden felmerülő megoldásról értesítsem azokat, akiket kötelességem volt nagykövetként informálni. Úgy éreztem, hogy sokat tennék azzal a hazámnak, ha 20 millió eurót meg tudnék spórolni. Hiszen az első eset 2006-ban éppen abban az időben történt, amikor 50 millió euró segélyt kértünk és nem kaptunk meg. Úgy gondoltam, hogy 20 millió megtakarításával bizony nagy szolgálatot tennék. Ellenben meg kell vallanom, a kezdettől fogva gyanús volt nekem ez az egész szatellit-ügy. Túlságosan ragaszkodtak szerb részről ahhoz, hogy ne kezdjék meg a műhold használatát, és teljesen süket fülekre talált a 17 és a 22 milliós ajánlat. Mintha valaki a 20 milliós alapösszeget szándékosan fel akarta volna emelni 40 millióra. Bűzlött a dolog. Volt egy olyan megérzésem, hogy többen beépítették magukat a szerződésbe.
Feltételezése szerint kik lehettek ezek?
– Nincs itt mit feltételezni, a tények magukért beszélnek. A szerződést Prvoslav Davinić akkori védelmi miniszter írta alá, de az aláírásnál ott volt Svetozar Marović, Szerbia és Montenegró államközösségének vezetője is. Egyértelmű, hogy Davinić saját szakállára nem cselekedhetett, mert ehhez nem volt meg a miniszterek tanácsának a döntése. Tehát a Davinić–Marović-páros már biztosan ludas, és szerintem kivette részét az ügyből Miroljub Labus is, aki a miniszteri tanács alelnöke volt, s az sem mellékes, hogy Davinić pártjának az elnöke. Neki mindenképpen tudnia kellett a dologról. Azt hiszem, hogy Boris Tadić is sejthetett valamit, hiszen a tárgyalást még 2003-ban kezdték meg az izraeliekkel, amikor ő volt a honvédelmi miniszter. Valószínű, ő hívhatta fel Mlađan Dinkić figyelmét erre az ügyre, aki feltételezem, hogy nagyon felbőszülhetett a dolog hallatán. De aztán később, a 2005-ös botrány kirobbanása után valahogy hirtelen elcsendesedett. Akkor történt ez, amikor Labus váratlanul, megmagyarázhatatlan okok miatt lemondott. Dinkić pedig egy ideig szellőztette az ügyet, aztán hagyta elülni, sőt ami még nagyobb vétség, a bíróságon befejeződni. A botránykeltésről olyannyira elhíresült Dinkić szerintem maga is botrányba keveredett. Én őt tartom a legfelelősebbnek azért, hogy 45 milliót kell majd fizetnünk a műholdbérlés miatt. Hiába védekezik azzal, hogy annak idején Koštunica nem hagyta, hogy elintézze ezt az ügyet. Szerintem Koštunica egy idő után eltűnt az ország vezetői garnitúrájából, s azután sem történt semmiféle előrelépés.
Miért éppen most döntött úgy, hogy kitálal az izraeli szatellit ügye kapcsán?
– Azért, mert mostanában kezdtük ismét ámítani a lakosságot azzal, hogy a kormány majd elrendezi ezt az ügyet. Próbálnak egyezségre jutni, s engem újra felháborított az, hogy nem tesznek semmit, hagyják veszni azt a rengeteg pénzt. Egy ideig abban bíztam, hogy a kormányfőhöz és a köztársasági elnökhöz elküldött levelem célba ért. Talán kicsit naivan úgy hittem, hogy ők hatással vannak a rendőrségre, s intézkedni fognak, hogy valami történjen, de ahogy múlik az idő, látom, hogy egyre mélyebbre süllyedünk. Így legalább, ha más nem, Šabić felfigyel az egész botrányos ügyre, s talán ő kezdeményezi, hogy történjen már végre valami. Valami meg is mozdult, mert vizsgálóbizottság alakítását emlegetik, ami csak halvány reményt ad, hiszen jól tudjuk, hogy amikor valamit el akarnak simítani, akkor ennek az a legegyszerűbb módja, hogy létrehoznak egy bizottságot
