Úgy látszik a Szarajevó feletti Igman-hegység sehogy sem akar kivonulni az egykori jugoszláv tagállamok történelméből. Első találkozásunk a heggyel a szocialista időkben volt, a partizánok igmani menetelésének részleteit is tudnunk kellett, amikor a főparancsnokság a fegyveres ellenállás gócpontját áthelyezte Hercegovinába. A második fontos szereplése kicsit vidámabb volt, amikor a nyolcvanas években megtartott téli olimpia színhelye volt. Harmadik alkalommal akkor emlegették sokan, amikor Szarajevó szűnni nem akaró bombázása ellen tiltakozó emberi jogi aktivisták mászták meg a hegyet, a háború elleni tiltakozásuk jeléül.
Ez utóbbi alapján kapta a nevét az Igmani Kezdeményezés, a négy utódállam Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Horvátország államfőinek időnkénti találkozása. A hétvégén Szarajevóban 21. alkalommal találkoztak a daytoni békemegállapodást aláíró országok legfelsőbb vezetői, s a találkozóra – a tudósítások alapján – egyértelműen a teljes egyetértés jelzőjét lehet ráilleszteni. Talán sokkal inkább, mint a korábbi találkozók bármelyikére. Szemmel láthatóan őszintén is gondolta mindegyikük, hogy a térségben a jövőt illetően „minden vitás kérdést kizárólag békés eszközökkel, építő párbeszéd útján oldanak meg”. Annak érdekében, hogy ebbéli szándékát tettekkel is bizonyítsa, Ivo Josipović, a nemrégiben megválasztott horvát elnök ellátogatott a boszniai Szerb Köztársaság területén levő, többnyire szerbek lakta Sijekovac faluba, ahol a polgárháború idején nagyszámú ártatlan embert gyilkoltak meg. Josipović koszorút helyezett az ártatlan áldozatoknak állított emléktáblánál a helybeli ortodox templom előtt.
A jól hangzó kijelentések hallatán az ember egy kicsit megkeseredve azt is mondhatná, hogy korábban, jóval korábban kellett volna elhangzaniuk az olyan kijelentéseknek, hogy „nincs kollektív bűnösség”, „a bűnök elkövetőit az igazságszolgáltatás elé kell állítani”, „a mi közös üzenetünk a béke, és az, hogy az emberek újra képesek legyenek egymás mellett élni”. Nem kell azonban lebecsülni azt sem, hogy most hangzottak el ezek a szavak, mert ezekhez is egy nemzedékváltás kellett mind a négy állam politikai vezetésében. Más lapra tartozik persze, hogy mennyien lehetnek azok, akik nem tudják ilyen hamar túltenni magukat a borzalmakon, különösen ha személyesen is érintettek voltak, ők maguk szenvedtek, legközelebbi hozzátartozóikat vesztették el... A bűnösök egy részét meg nagyon nehezen éri utol a sokat emlegetett igazságszolgáltatás. Ők ezektől az emlékektől egészen biztosan nem tudnak egyhamar megszabadulni.
Az államfők álláspontja azonban mindenképpen biztató. Kedvező jel még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy jelen pillanatban a legkevésbé sem felel meg egyiküknek sem az ellenségeskedés szítása, hisz az évekre visszavethetne minden közeledési szándékot az Európai Unió felé. Még így is igencsak kétkedőek az unió egyes tagországai, és egyik-másik vezető óvatosságra int a nyugat-balkáni bővítést illetően. Lehet, hogy ezek nem fogják leállítani a közeledést az EU-tagság felé, de bizonyára fékezik majd azt. Nem véletlen ez sem, hiszen Koszovót meg sem említették, és tudvalevő, hogy e kérdés kapcsán bármikor ismét hajba tudnak kapni.
