Dr. Zoran Dragišić
Szerbia és a NATO – ez a történet leginkább egy dél-amerikai szappanoperához hasonlít, amelynek úgy tűnik, sohasem lesz vége. Az államhatalom még a Koštunica-kormány idejében határozott országunk katonai semlegességéről, és ezen az állásfoglaláson az aktuális kormány sem igen akar változtatni. Lapunknak a téma kapcsán dr. Zoran Dragišić , a Belgrádi Egyetem Biztonságtudományi Karának docense nyilatkozott.
Mennyire ragaszkodik az aktuális kormány a Vojislav Koštunica kormányzása idejéből származó katonai semlegességről szóló határozathoz?
– Az a legszörnyűbb, hogy mostani kormányunk semmilyen politikát sem folytat a NATO-csatlakozással kapcsolatban. Ha az államvezetés valóban követné Koštunica katonai semlegességét, akkor ennek az időközben meghozott dokumentumokban is nyoma lenne: a nemzetbiztonsági stratégiában, vagy a katonaságról és a védelemről szóló törvényekben. A katonai semlegesség lényegesen meghatározza egy ország védelmi rendszerét és nemzetbiztonsági határozatait. Ugyanakkor többek között az előbb említett dokumentumokban sem tesznek említést a katonai semlegességről. A mostani kormány egyrészt fél elindulni a katonai elnemkötelezettség valós útján és kérni a semlegesség nemzetközi elismerését, a polgárok reakciójától való félelem miatt viszont a NATO-csatlakozástól is tartózkodik. Szerbia most patthelyzetben van: nem tudjuk, hogy katonailag semlegesek vagyunk-e, de abban sem vagyunk biztosak, hogy szeretnénk-e belépni a NATO-ba, azt meg még kevésbé tudjuk, hogy milyen elvekre épül az ország külpolitikája.
Tudvalevő, hogy Vuk Jeremić külügyminiszter a NATO-csatlakozás ellen foglal állást, ugyanakkor Dragan Šutanovac a csatlakozást támogatja. Mennyire jellemzőek ezek az ellentétek a kormányon belül?
– Nem az az egyedüli gond, hogy a kormányon belül nincs egyetértés ezen a téren, hanem az, hogy a Demokrata Párton belül is igencsak tarka állásfoglalások alakultak ki a NATO-csatlakozást illetően. Ez nagy hiba, hiszen a csatlakozás az ország nemzetközi biztonságpolitikájának fontos meghatározója. Az meg még nagyobb gond, hogy egy ilyen fellépés nem igazolja az ország állítólagos Európa-központú politikáját.
A Szerbiai Demokrata Párt a közelmúltban azt állította, hogy országunk titkos tárgyalásokat folytat a NATO-val. Ezt az állítást valószínűleg nem tudja megerősíteni, mi a véleménye azonban arról, hogy hamarosan előrelépés várható a csatlakozást illetően?
– Pillanatnyilag szerintem nem reális bármire is számítani a NATO-csatlakozással kapcsolatban. Ami pedig a rejtélyes tárgyalásokat illeti: a NATO-ba nem lehet titkos megbeszélések útján belépni. Ezért nem is hiszem, hogy sor került ezekre az egyeztetésekre. Év elején magukat intellektuálisoknak nevező szerbiai közéleti személyiségek egy határozatot írtak alá, amelyben többek között azt jelentették ki, hogy valós a veszélye Szerbia titkos NATO-csatlakozásának. A NATO nem titkos szövetség, hanem egy nemzetközi és kormányközi szervezet, amelynek a világ legfejlettebb országainak java része is tagja. A NATO-csatlakozás csakis a belépni vágyó ország kormányának határozata, illetve a tagállamok jóváhagyása és határozata után lehetséges.
Miért ellenzik a szerbiai polgárok ennyire a NATO-tagságot?
– Az emberek többsége nem ellenzi a csatlakozást, java részüknek fogalma sincs, hogy mit gondol erről a kérdésről. Akik pedig nem szeretnék a tagságot, azok állásfoglalásukat általában Szerbia 1999-es NATO-bombázásával magyarázzák. Nem szabad elfelejteni, hogy Szerbiában még mindig agresszív Nyugat-ellenes kampányt folytatnak, és ez nagyon befolyásolja az embereket. Az eddigi felmérések során megkérdezett személyeknek csak kevesebb mint egy százaléka tudja, hogy mi a NATO, vagy hogy mit jelent a NATO rövidítés. Teljesen téves kép alakult ki az emberekben a szervezet feladatáról, céljáról, és azt sem tudják, mennyi haszna származna Szerbiának a csatlakozásból. Tehát a polgárok esetében a tudatlanság a legnagyobb probléma, az államhatalom pedig ezzel a kérdéssel is megpróbálja manipulálni az embereket. Az ország semmit sem tesz azért, hogy az emberek többet tudjanak a NATO-ról, vagy akár az Európai Unióról. Hiszem, hogy ha az emberek többet tudnának az unióról, akkor sokkal kevesebben szeretnék Szerbia integrációját, ha viszont többet tudnának a NATO-ról, akkor sokkal többen támogatnák az ország tagságát a katonai szervezetben. Szerbiában az emberek azt hiszik, hogy az EU a mennyország, ahová ha megérkezünk, akkor csak úgy dobálják felénk a pénzt. Azt hiszik, hogy az EU-ban az embereknek nem is kell dolgozniuk, de valaki minden hónapban 5 ezer eurót fizet be számlájukra, amit aztán a polgárok valamilyen egzotikus szigeten költhetnek el. Ez természetesen nem igaz, az unió nem jelenti automatikusan a jólétet és gazdagságot. Erről talán a legtöbbet szomszédaink, vagyis Magyarország, Románia és Bulgária mesélhetnének. Ezek az országok csak nemrégen uniós tagállamok és tudják, hogy mekkora felelősséggel jár a tagság. Ugyanígy az sem igaz, hogy a NATO egy pusztító katonai erő, amelybe ha belépünk, akkor majd jönnek az amerikai tábornokok és elviszik fiainkat Afganisztánba. Nálunk a közvéleményt különböző sztereotípiák alapján formálják. Maga a politikai elit is ezeknek a sztereotípiáknak az alapján működik, és ez nagyon rossz. Ilyen alapokra nem lehet egy komoly állami stratégiát építeni, és ezért vonszolja magát Szerbia már húsz éve a sárban.
Az az elterjedt elképzelés is hibádzik, hogy a NATO-csatlakozás sokba kerülne Szerbiának?
– Ez még véletlenül sem igaz, ezt az állítást a többi tagállam tapasztalatával a legegyszerűbb megcáfolni. Egy meghatározott formula alapján számítják ki, hogy a csatlakozó országoknak mekkora hozzájárulást kell fizetniük, ez megközelítőleg 0,4 százaléka a katonai költségvetésnek. Ezek nem nagy kiadások, és eltörpülnek a csatlakozásból származó előnyök mellett. Ha Szerbia tagállammá válna, akkor a külföldi befektetők biztonságos országként tekintetének ránk, és nem félnének vállalkozásba kezdeni országunkban. Minden egyes volt szocialista állam, amely csatlakozott a NATO-hoz, a külföldi befektetések érezhető növekedését jegyezte.
