Mindössze 18 km Óbecsétől, de még sosem jártam Pecesoron. Intettek, vezessek óvatosan, rossz az odavezető út. Kátyúk között szlalomozok, traktorokkal, busszal udvariaskodunk: kézemeléssel megköszönöm, amikor előzékenyen félrehúzódnak és elengednek, ők visszaintenek: Isten hozott, ismeretlen!
1910 körül egy tanyasorból nőtte ki magát településsé, Pecesornak pedig hálából nevezték el a lakók – sokat köszönhetnek Peczééknek, úgy érezték. A módos családnak gondja volt a szegényre is: két-három kvadrátnyi parcellát osztott ki a falu népének, legyen mindenkinek megművelhető kertje, ne legyen éhes gyerek egy se a tanyákon. Ezekből a telkekből lett végül az „öregsor”, ahogy a faluban hívják, később, a negyvenes évek végén alakult az újfalu – a kettő között meg pár méternyi semmi – csupán egy egységes vízvezeték-hálózat köti össze a két falurészt.
Az új rész az 1947–1948-as kolonistáknak lett előkészítve, egy kaptafára készültek a házak, csak a falak meg a tető volt meg, amikor megjöttek a leendő lakók; látták, hogy se ajtó, se ablak a házon, sarkon fordultak, visszamentek, így hiúsult meg az első betelepítési kísérlet. A házakat a környékbeliek vették meg, olcsón. Szinte teljesen homogén maradt hát a falu lakossága, egy szerb és két horvát család él itt békében a magyarokkal.
A hatvanas években fejlődni kezdett Pecesor, áramot kapott meg aszfaltot, így ma már két irányból, Óbecséről és Péterrévéről is megközelíthető. A hatvanas évek vége újabb fordulópontot jelent, ekkor döntenek úgy az illetékesek, nincs értelme fejleszteni ezt a tanyacsoportot, fel kell számolni a tanyákat, és úgy intézni, hogy a gazdák ne Pecesorra költözzenek. Ez a szándék majdnem megpecsételte az itt lakók sorsát, a gazdák ugyanis zömmel Óbecsére és Péterrévére települtek. Csak nagyon kevesen gondolták úgy, hogy Pecesorra költöznek, közöttük volt Sági Vince családja:
– Mi szálláson szerettünk volna maradni, nem is volt lehetőségünk máshol házat venni. Apám nagyothallott, én vettem át a családfő szerepét, 17 évesen nekem kellett erről döntenem. 14 éves koromtól dolgoztam, akkor vettük meg az első traktort, csak a katonaság után, esti iskolában fejeztem be az iskolát. Rajtunk kívül talán nincs is másik család, amelyet ennyire ide kötött volna a föld. 18 évesen megnősültem egy idevalósi lánnyal, a gyerekeim, unokáim is itt élnek, az egyik állattenyésztéssel, a másik földműveléssel foglalkozik – mesélte Vince.
Ebből él egyébként a falu jelentős része, mások az óbecsei PIK-ben dolgoznak, munkanélküli segélyből vagy nyugdíjból élnek. Hogy megállt a faluból való elvándorlás, ennek is köszönhető: segélyből, nyugdíjból manapság itt könnyebb megélni, mint a városban. A faluban ma alig háromszázan élnek, pedig valamikor hatszáz főt számlált.
A kilencvenes években Pecesor kivált az óbecsei helyi közösségből és önállósította magát, azóta sokat fejlődött a település. Először helyi eszközökből, majd az amerikai ADF alapítvány segítségével teljesen felújították az iskola és az óvoda épületét, amelynek egy részében létrehozták az orvosi rendelőt, felújították az Arany János Művelődési Otthont, kialakították a helyi közösség irodáját és társadalmi helyiségét. Új kutat kapott a falu, polgári összefogással kistemplommá bővítették a kápolnát.
Pecesor ma már több mint tanyaközösség, de még nem falu, hivatalos státuszáról Barna József, a helyi közösség titkára és Kiss Imre tanácselnök mesél: telekkönyvileg jelenleg két helyi közösséghez, Óbecséhez és Péterrévéhez tartoznak, azt remélik, hamarosan megszerzik az önálló települési státust. Jobb lesz így, mondják, anyagilag is, meg borzasztó bonyolult jelenleg a falu lakói számára a hivatalos ügyintézés, a dokumentumok beszerzése. „Nem vagyunk még a települések listáján sem, nem rúghatunk így labdába pályázatokon”.
Volt egy rövid időszak, amikor úgy tűnt, nemhogy labdába rúgnak, de bajnokok lesznek: az Agro Service Polgári Társulás kezdeményezésére az olaszországi AVSI finanszírozásában több ezer eurós ráfordítással egy korszerű tejátvevő állomás épült, megalakult a tejtermelők szövetkezete is, de a többi már nem a siker története. Szkepticizmus, intrika, ellenállás, kedvezőtlen gazdasági helyzet, alacsony tejárak – a szép reményű vállalkozást felemésztette a lakosok és a döntéshozók nem megfelelő hozzáállása. Az ötlet, hogy drogfüggők rehabilitációs központjaként működjön tovább az épület, szintén megbukott.
Telefonközpont még mindig nincs a faluban. – Ez a mi nagy hátrányunk: a világ végén vagyunk, és csak ígéreteket kapunk – mondja Barna József. Régi álom egy harmadik, 4 kilométeres útszakasz is, ami a topolyai útra vezetne. Becslések szerint ezt 30 millió dinárból meg lehetne oldani, talán nem reménytelen...
Mielőtt elhagyom a falut, megnézem az egy épületben elhelyezett, korszerűen felszerelt iskolát, óvodát, rendelőt. Orvos, tanítónő Óbecséről jár ide, az óvónő péterrévei, ő ma épp egy teknősbékát hozott be a gyerekeknek, útközben találta, majd viszi vissza. Most egy dobozban van, „kipárnázták” rajzaikkal ideiglenes lakhelyét a gyerekek, ők tizenketten. Körülbelül ugyanennyi az elemista is, elsőtől negyedikig osztatlan tagozatba járnak, a felsősök diákbusszal utaznak Óbecsére.
A boltba is benézek, az alapvető élelmiszereken kívül van itt játék, ajándék, tanszer, legnagyobb meglepetésemre újkrumpli, vöröshagyma, alma is. A legkelendőbb persze a sör: tele vele a hűtőszekrény meg a rekeszek.
Összesen húsz-harminc ház, kultúrkör nyári színpaddal, egy bolt, iskola-óvoda-orvosi rendelő, szövetkezeti raktár, kistemplommá lett kápolna…
Tervek és ígéretek.
Meg falunap, idén ötödször – igazi sátoros népünnepély….
Régebben nyári tánctáborok és a Tanyaszínház. „Sokszor járt itt a társulat, igaz, az utóbbi 10 évben nem hoztak ide előadást. A közelben van Kavilló, Soltis Lajos gyakran megfordult nálunk. Az utcanévtábláinkat egy tartományi pályázatnak köszönhetően cserélhettük le ilyen szép zöldekre. Gondolkodtunk akkor, JNA utca helyett mi legyen? Soltis Lajos tiszteletére az ő nevét adtuk az utcának.”
Augusztus 10-én jön el hozzájuk ismét a Tanyaszínház.
Idén ők is visszatérnek. Elhozzák A falu rosszát.
