Védtelenek a sírok is, meg az emberek is (Fotó: Sztojánovity Lívia)
Elharapózott az erőszak Szabadka temetőiben. Azokon a helyeken, ahová a megnyugvásért, szeretteinkre való emlékezés miatt látogatunk el. Az elmúlt hónapok történései félelmet keltenek az emberekben, ijesztő történeteket mesélnek egymásnak, biztonságérzetük megingott. A temető nem biztonságos többé.
Számos történet kapott szárnyra arról, hogy néhány személy vagy csoport fényes nappal garázdálkodik a temetőkben. Lopások mindig is voltak, ami bár felháborította a polgárokat, de inkább szemtelenségként fogták fel, mint veszélyként. Időnként előfordult, hogy lelopták a sírra kivitt virágot, eltűnt a váza, vagy valaki a fakereszteket vitte el tüzelőfa gyanánt, és csak néha fordult elő sírgyalázás. Az utóbbi időben azonban magányos nőket támadnak meg. Legutóbb az borzolta fel a kedélyeket, amikor egy idősebb hölgyet ismeretlen támadók agyonvertek a temetőben.
A Bajai úti temető kapui már korán reggel nyitva állnak, és este nyolc óráig szabadon járhatnak ki-be az emberek. Vannak, akik a sírokat jönnek rendbe tenni, de sokan a temetőn keresztül közlekednek, munkába járnak, vagy a bolhapiac felé vezető utat rövidítik így le.
Az elmúlt hónapok incidenseiről a helyszínen néhány hölgyet kérdeztünk meg, akik egyedül dolgozgattak a sírok között. Mindegyikük fél, de mint mondják, időről időre muszáj kijönniük a temetőbe, rendbe tenni a sírokat, virágot hozni.
– Hallottam a támadásokról, mesélik az emberek, hogy mik történnek. Az utóbbi időben nem jövök ki egyedül, félek. Most csak azért mertem egyedül eljönni a temetőbe, mert délelőtt itt vannak a mesterek, így biztonságosabb. Azelőtt nem volt gond kijönni egyedül, sokszor estig is itt voltam, már úgy szóltak, hogy mindjárt zárják a kapukat. Ezt most már nem lehet megtenni. Kisebb lopások azelőtt is voltak, de ami mostanság történik, olyan nem volt – panaszkodott Plavšić Magdolna.
Szalma Mária is egyedül gondozta a sírt ottjártunkkor. Az ő fülébe is eljutottak a temetőben megesett támadások, még a rádióból is hallott róluk.
Vannak, akik csak délelőtt merészkednek ki hozzátartozójukhoz
– Velem még nem történt ilyesmi, ritkán is járok ki, mert beteg vagyok, inkább a gyerekek jönnek. Nem biztonságos a temetőben, de fényes nappal jönnek-mennek az emberek, talán nem esik bántódásom, meg nincs is nálam sok pénz. Azért félek egy kicsit. Nem jó, hogy egyedül vagyok itt.
– A barátnőmet nemrég megtámadták, a nyakából megpróbálták letépni az aranyláncot. Szólt a csősznek is az esetről, de azt mondták neki, nem találják a tetteseket – mesélte Hatvan Rózsi. – Félelmet kelt az emberekben az ilyesmi, sosem lehet tudni, kibe botlik az ember, de csak reménykedem, hogy nem esik bajom. Velem eddig még nem történt hasonló, de többször volt, hogy ellopták a virágot, a másik temetőben leszedték a betűket, ami sárgarézből volt, gyertyatartót is elvittek már a sírról. Mindent ellopnak. Azt mondták, ez ellen nem lehet védekezni, hiába is szólunk, nem kapják el a tetteseket, pedig szinte mindennapos dolog már.
– Szerintem mindenki fél, de próbálok olyan időbe jönni, amikor több ember van a temetőben – mondta Bogesics Irén. – Mesélték, hogy megtámadtak egy asszonyt. A fiam meg is tiltotta, hogy egyedül jöjjek a temetőbe, de ki kell járni néha. Nem hiszem, hogy ez ellen bárhogy lehetne védekezni, talán több csőszre lenne szükség, akik állandóan járnák a temetőt, odafigyelnének ránk, mert nagyon rossz így, hogy nem merünk eljönni.
Zubán László immár huszonkét éve dolgozik csőszként a Bajai úti temetőben. Rajta kívül még három munkás van, akiknek a mintegy húsz hektáros területet kell karban tartaniuk. Füvet nyírnak vagy eltakarítják a havat, előkészítik a sírokat, kriptákat a temetéshez, igyekeznek rendet tartani a temetőben, de a polgárokra nem tudnak vigyázni.
Zubán László
– Sok a dolgunk, és sajnos nem tudunk egyszerre mindenhol ott lenni. A rendőrség is elég sűrűn körbejárja a temetőt, igaz, nem napi szinten, de azért időről időre eljönnek körülnézni. Sokszor még mi sem vesszük észre, hogy itt vannak, annyi a munkánk. Azelőtt is voltak lopások, például ellopták a virágot, a gyertyatartót, a vázát, egy időben sorra lopkodták a fakereszteket. Egyszer az egyiket le is füleltük, feljelentést tettünk ellene, úgyhogy az ügy a bíróságon végződött. Persze, nem mindig tudunk közbelépni, sőt, sokszor nem is tudjuk, kit milyen kár ért, mert a polgárok nekünk nem is szólnak róla. Ha pedig mégis jelentik az esetet, nem akarják megvárni a rendőrséget, vallomást tenni, egyszerűen csak elmennek. Pedig a polgárnak kell feljelentést tenni, nem nekünk, mi legfeljebb szólunk a rendőrségnek és értesítjük a temetkezési vállalatot az esetről – mondja László.
Bár a legtöbb esetről ő is a szóbeszéd útján értesült, biztos benne, hogy annak van alapja, s valakik kifejezetten magányos nőkre vadászgatnak, hogy nyakukból letépjék az aranyláncot, elragadják táskáikat, szatyraikat akár a legkisebb értékért is, miközben képesek átgázolni a védteleneken.
– Azért az is hozzátartozik, hogy szerintem sokan nem viselkednek éppen felelősségteljesen. Nem figyelnek eléggé az értékeikre, vagy túlságosan kiöltöznek, csillognak rajtuk az ékszerek. Nem kell a temetőbe így járni, mert csak magukra vonják a figyelmet. Persze, nem lehet mindig kivédeni a bajt, de talán ez is segíthet valamit.
Ottjártunkkor László figyelmeztette is az egyik asszonyt, hogy legyen elővigyázatosabb és jobban figyeljen az értékeire. A csősz szerint az is hozzájárul a rossz helyzethez, hogy a kerítés felújításra szorul, szerinte a legjobb lenne, ha a vasrácsos kerítés helyett magas téglafal védené a temetőt. Másrészt a temetőnek több bejárata is van, és míg ő rendszeresen zárja a kapukat, a temető egyházi részén dolgozó csősz ezt sokszor elmulasztja megtenni, így akár éjszaka is bejárhatnak a temetőbe, fényes nappal azonban lehetetlen ellenőrzés alatt tartani az eseményeket. Ahogy visszaemlékszik csőszködése első éveire, összehasonlítva azt a mai időkkel azt mondja, a temető ma már nem biztonságos.
