Az 1849 júliusában lezajlott hegyesi csatáról való idei megemlékezés egy kedves színfoltja volt a csatában a császáriak fogságába esett Kovách Ernő honvédőrnagy két dédunokájának látogatása a Nyugati temetőben levő emlékműnél, Guyon Richárd mellszobrának leleplezésénél és az emlékcsata eseményein .
A rendezvények szünetében Gajáry László val beszélgettünk, de nyugodtan beszélgethettünk volna dr. Fonda Almerigo Edmondó val , a család olasz ágának képviselőjével is, hisz ő is kitűnően beszél magyarul. A rendezvényeken azonban Gajáry László vállalta a szereplést, s ezért is döntöttünk a vele történő beszélgetés mellett.
Hogyan került kapcsolatba a hegyesiekkel?
– Az én hegyesi kapcsolataim csak a közelmúltban kezdődtek. Egyik nap megszólalt a telefon, és azt kérdezték tőlem, dédunokája vagyok-e Kovách Ernőnek? Az igenlő választ izgalmas közlések követték, majd több levélváltás is. Csodálattal tölt el és mélyen meghat dr. Virág Gábor őszinte és tiszteletet sugárzó hozzáállása e témakörben. Hasonló érzés töltött el akkor is, amikor dr. Ágoston Sándor szabadságharcról szóló könyvét olvastam, amelyben több helyen is hivatkozik dédapánknak az itteni harcokban betöltött szerepére.
A családban hogyan ápolták a dédapa emlékét?
– Kora ifjúságomtól kezdve emlékszem, hogy a tárgyi relikviákon kívül sokat emlegették édesapám anyai nagyapjának történetét. Felcseperedvén azután mindent megtettem annak érdekében, hogy minél jobban megismerjem dédapám életét. Édesapámtól tudtam meg, hogy a dédapám írta napló, összesen 5 kötet, 2873 oldalon az Országos Széchenyi Könyvtárban van. Ezért aztán minden pesti utam alkalmával, szabad óráimban kikértem a kéziratot, olvastam, jegyzeteltem. Most már számítógépben van a szöveg, remélem, hamarosan meg is jelenik majd. Dédapám családja vagyontalan kisnemesi család, amely a nemességet Rudolf királytól kapta 1602-ben. Ő maga Türjén született, s én igyekeztem eljutni életének minden jelentősebb állomására, Pannonhalmára, Keszthelyre, Kőszegre, Nagykanizsára, Bjelovarra, Bécsbe…
Kovách Ernő honvédőrnagy naplójának egy oldala
A császári testőrség tisztje volt, de amikor kitört a szabadságharc, nem habozott belépni a honvédséghez, félretéve a császárnak tett hűségesküjét. Perczel Mór hadseregében a 30. honvédzászlóalj parancsnoka volt és számos délvidéki csatában vett részt, egészen a kishegyesi csatáig, amikor is egységeivel elszakadt a fő erőktől és császári fogságba került. Zimonyban kezdett raboskodni, majd Pestre és végül Aradra került, ahol kötél általi halálra ítélték, és az aradi vértanúkkal egyszerre kellett volna kivégezni őt is. Édesapjának a napóleoni háborúkban szerzett érdemeire való tekintettel mégis megkegyelmeztek neki és a halálos ítéletet 16 év vasban letöltendő várfogságra változtatták.
Sikerült-e összegyűjteni a jeles ős életére vonatkozó adatokat?
– Dédapám eseményekben gazdag életútját, úgy érzem, még mindig nem tudtam teljesen feltárni, és ezért a kutatásokat lehetőségeimhez mérten tovább folytatom. Gyermekeimnek, unokáimnak és immár dédunokáimnak is gyakran emlegetem a nevét, egy alkalommal ők is elkísértek váci sírjához. Legteljesebb megismerését azonban az fogja szolgálni mindannyiunk számára, ha könyv formájában is megjelenik terjedelmes naplója.
