Budapesti tudósítónktól
Sokan nagy reményekkel várják 2011. január elsejét; ekkor kezdi ugyanis Magyarország alkalmazni az egyszerűsített honosítási eljárásra vonatkozó jogszabályt. Az állampolgársági törvényt az új összetételű Országgyűlés egyik első döntéseként módosította, a közvéleményben kettős állampolgárság néven elterjedt jogszabály augusztus 20-án lépett hatályba, s a kormány is meghozta a szükségesnek vélt részletszabályozást is. Szakemberek mégis arra figyelmeztetnek: nagy lehet a különbség az elvárások és a gyakorlat között. Dr. Tóth Judit migrációkutató, a Szegedi Tudományegyetem docense a Magyar Szónak nyilatkozva sorolt fel néhányat a várható nehézségek közül.
– Elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy már most, a jelenleg hatályos előírások alapján több ezer ember állampolgársági kérelme még mindig elbírálatlan. Ők valószínűleg azt kérdezik; „büntetik-e” őket, hiszen évek óta várakoznak, kivárták a sorukat, végigjártak minden lépcsőfokot, ami az állampolgárság megszerzéséhez kellett, döntés az ügyükben mégsem született. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyeivel foglalkozó államtitkár a közelmúltban azt nyilatkozta: a már beadott kérelmekkel rendelkezőknek, nem kell aggódniuk, az összes függőben lévő állampolgársági ügyet 2010 decemberéig elbírálják. Elég hitetlenkedve olvastam ezt a nyilatkozatot, hiszen igen komoly erőltetett menetet feltételez az ígéret a BÁH munkatársai részére.
Az állampolgársági kérelmek elbírálása eddig igen lassan haladt, a jelzések szerint a kormányzat ezen a jövőben változtatni kíván…
– Ami a január elsejétől alkalmazandó módosítást illeti: az illetékesek azt tervezik, hogy az új állampolgársági eljárások lebonyolítására 200 ügyintézőt vesznek fel. Négymilliárd forintjába fog kerülni a magyar költségvetésnek ez a kapacitásfejlesztés. Megjegyezném: biztosan lesz átlagpolgár, aki majd nehezményezi, hogy erre jut pénz, miközben a nyugdíjakra, a minimálbérekre, a szociális ellátásra meg egyre kevesebb… Persze lehet ezt a hozzáállást demagógnak tekinteni, de kétségtelen, hogy amikor Magyarország éppen az IMF bajszát huzigálja, akkor ellentmondásnak is tekinthető, hogy ekkora összeget áldoz a kormány ilyen célra. A kettős állampolgársággal kapcsolatos feladatok végrehajtásáért felelős miniszteri biztos beszélt a 200 új ügyintéző munkába állításáról – miközben Magyarországon jelenleg összesen 70 ember dolgozik az állampolgársági ügyek elbírálásán. Tehát igen jelentős létszámbővítést terveznek. Ráadásul ezeket az embereket határozott időre alkalmazzák majd, amiből feltételezhető, hogy az illetékesek úgy gondolják: kampányszerű feladat lesz az új állampolgársági kérelmek elbírálása.
Úgy tűnik, a kormányzatnak van egy víziója arra vonatkozóan, hogy kik lesznek a potenciális kérelmezők, az eljárások hogyan fognak lebonyolódni, hogyan lehet mindezt egy huszáros rohammal elintézni. A kormányzat tehát nem számít arra, hogy ez a kedvezmény tartósan vonzó lesz a határon túli magyarok számára. A feltételezések szerint 2011-ben 400 ezer kérelmező lesz, 2012-ben talán 200 ezer és a számok a jövőben valahol elérik a magyarigazolvánnyal rendelkezők számát, ami a legutóbbi adatok szerint mintegy 930 ezer. A számokat nézve a prognózis talán nem egészen pontos – márpedig úgy tűnik, a 200 munkatárs felvételével, a kapacitásbővítéssel, a költségvetési injekcióval a kormányzat letudottnak tekinti az erre való felkészülést.
NEM LESZ MINDEN OLYAN EGYSZERŰ
Ezek szerint nem lesz minden olyan egyszerű…
– Nem bizony. Egyfelől az állampolgársági törvényt módosító szabály egyfajta vakrepülést tartalmaz. Azok, akik kérni fogják a magyar állampolgárságot, az ügyintézők előtt tesznek nyilatkozatot, s az ügyintéző ránézésre fogja megállapítani, hogy értik-e a magyar nyelvet. Az űrlapnak, amit majd a kérelmező kitölt, lesz egy rovata, melyben a kérelmező felelőssége teljes tudatában kijelenti, hogy érti és beszéli a magyar nyelvet. Nem vagyok nyelvtanár, de úgy hiszem, a nyelvi kompetenciáknak különböző szintjei léteznek, s nem biztos, hogy egy egyszerű udvariassági párbeszédből fel lehet mérni a nyelv ismeretének mélységét. Ez nagymértékű lenézése ennek a kritériumnak. Mi lesz, ha egyszer egy ügyintéző netán az ikes igék használatának szabályaira is rákérdez?
Van egy másik rész is a szabályozásban, amely ugyan nem új keletű, de eddig nem volt ennyire hangsúlyos. A magyar nyelven, saját kézzel írt önéletrajzról van szó. Volt betekintésem ilyen életrajzokba, s láttam, hogy ezek bizony afféle nyúlfarknyi jegyzetecskék, amerikai típusú életrajzok. Csakhogy a kérelmező eddig egy hosszú eljáráson ment keresztül, egy teljes dosszié állt a hatóságok rendelkezésére, amelyek magyarországi tartózkodásának feltételeit dokumentálták. Ez most nem lesz. A jövőben ezeket az életrajzokat tehát más módon kellene majd elkészíteni – tehát aki nem járt magyar iskolába, aki nem tanult meg helyesen írni-olvasni, annak ez kínszenvedés lesz. Ha viszont nem a kérelmező írja le, hanem erre mást kér meg, akkor ez akár okirat-hamisításnak is tekinthető. Hiszen a nyelvismereti tesztnek ez lesz az egyetlen kézzelfogható eleme.
Az eddigi szabályozás is tartalmazott hasonlóan érdekes elemeket, például, amikor a szülőnek az ügyintéző előtt kellett írásban nyilatkozni, hogy kiskorú gyermekét hajlandó eltartani, betegsége esetén gyógykezeltetni… Voltak olyan részei az eddigi szabályozásnak, amelyek az ügyintéző, a kérelmező és az állam számára is feleslegesek, mégis kötelezőek. Nem akkora baj az, hogy az ilyesmitől eltekint az új előírás.
– Igen, az ilyen felesleges előírások eltörlése annak a belátása, hogy az idegenrendészeti szabályozás sem vonhatja ki magát az egész magyar jogrendszer köréből. Tehát ha valaki szülő, akkor egy ilyen nyilatkozat nélkül is köteles gondoskodni kiskorú gyermekéről. Sok igazság van abban, ha valaki örül annak, hogy végre szakít a magyar joggyakorlat az értelmetlen, régi beidegződésekkel.
De mondok egy másik dolgot: az a bizonyos képzeletbeli dosszié, amely a kérelmezőről az ügyintéző rendelkezésére áll majd, tartalmazni fogja a formanyomtatványt, az önéletrajzát, különböző okmányai fénymásolatát, azok fordítását – mindez kevés támpontot ad. Nem fog kiderülni belőle, hogy van-e a kérelmezőnek „rendészeti előélete” Magyarországon. Vagy elhiszik a kérelmező nyilatkozatát, hogy nem folyt ellene eljárás, vagy számos helyről próbálnak erre bizonyítékot gyűjteni. Mindez pedig erős gyanakvást fog elindítani, hogy vajon a kérelmező igazat mond-e. Számos ország nem állít ki a büntetlenségről szóló okiratot, amelyek pedig megteszik, azok az illető állam nyelvén teszik ezt. A bizonyítványok, a személyes okmányok sem minden államban kétnyelvűek, ami fordítási költségeket fog magával vonni.
A törvénynek van egy olyan kitétele is, miszerint az a kérelmező honosítható, aki nem sért közrendet és állambiztonsági érdekeket. Ennek értelmezésében még a szakemberek sem értenek egyet. Ráadásul továbbra sincs jogorvoslat, továbbra sincs indoklási kötelezettség és betekintési lehetőség egy esetlegesen visszautasított kérelem esetén.
Magyarán, ha elutasítják a kérelmünket, nem fellebbezhetünk és nem tudhatjuk meg, miért utasították vissza?
– Pontosan. A kérelmező soha nem fogja megtudni például, hogy esetleg felmerült egy gyanú, hogy valamikor, mondjuk 20 éve talán tilosban járt. A kérelmező ilyenkor csak annyit tehet, hogy újra beadja a kérelmet, amit talán ismét elutasítanak, s akkor újra kérelmezhet – a kifulladásig.
Ön szerint van-e elképzelése a kormányzatnak, hogy ki lehet az ideális egyszerűsített honosítást kérelmező?
– Nekem úgy tűnik, az a feltételezés, hogy a kérelmezők afféle igazságtétel alapján élnek majd a történelmi jóvátétel lehetőségével, ülnek otthon, a héttornyos falujukban és a vánkosuk alá teszik majd az új magyar honosítási okmányt, aminek nagyon örülnek. Biztos lesz ilyen is, de a többség vélhetően élni akar majd az állampolgárság kínálta lehetőségekkel. Ez elsősorban a mobilitáshoz kapcsolódik majd, azaz a magyar útlevél ázsiója fog megnőni. Ez viszont azonnal felveti a következő problémát. Nevezetesen, hogy azokat, akik megkapják az állampolgárságot, anyakönyvezni kell majd Magyarországon. Márpedig az anyakönyvezési kapacitás bővítéséről senki sem rendelkezett.
Ez mit jelent?
– Azt, hogy ha hirtelen drasztikusan megnövekszik az anyakönyvezési kérelmek száma, akkor azzal a jelenlegi rendszer nem bír el, ugyanis ezt egyetlen helyen végzik; a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban. Ha az anyakönyvezést végzők létszáma nem változik, akkor igen hosszadalmas anyakönyvezési eljárást vetítek előre, ami több hónapig, akár egy évig is eltarthat. Útlevelet pedig csak az anyakönyvezés után lehet majd kérelmezni.
HÁROM HELYETT NYOLC HÓNAP A REÁLIS
Modellezzük, hogy egy egyszerűsített honosítást kérelmező határon túli magyar mikor juthat útlevélhez! A kérelmező január másodikán személyesen beadja igénylését a konzulátuson, s ha szerencséje van, április 2-án már a kezében a döntés…
– Nem egészen, mert a három hónapos elbírálási határidő nem foglalja magába az esetleges hiánypótlást, a szakhatóságoktól beszerzendő információk begyűjtését (nemzetbiztonság, rendőrség, más rendészeti információk). A reális időpont szerintem inkább nyolc hónap lesz.
Tehát 2011 augusztusában kérelmezőnk rendelkezik egy, a köztársasági elnök által aláírt dokumentummal, miszerint már magyar állampolgárnak tekintendő…
– A dokumentum nem elég, előbb le kell tenni az állampolgársági esküt, ugyancsak személyesen, a konzulátuson. Ha ez is megvan, akkortól magyar állampolgár.
Ez azonban még csak egy papír. Ebből még nem lesz magyar útlevele?
– Sem útlevele, sem anyakönyvi kivonata, sem személyi igazolványa. Minden magyar okmányhoz a kulcs, a bejárat a magyar anyakönyvi kivonat. Ehhez be kell kerülni a magyar anyakönyvi rendszerbe. S ha nem történik kapacitásbővítés, akkor ez az eljárás több hónapot, talán egy évet is igénybe vesz majd. Csak ezt követően lehet útlevelet kérni, s arra is több hónapot kell várni. Tehát körülbelül 2012 második felében lesz majd a kérelmezőnek magyar útlevele. Ha minden jól megy és nincs különösebb fennakadás. A hatóság ugyanis most a honosításra és nem az ehhez kapcsolódó ügyintézésre helyezi a fő hangsúlyt, ezért csalódhat az, aki gyors ügymenetre számít.
Meglátásom szerint az emberek két csoportja lesz nagyon érdekelt az egyszerűsített honosítási eljárásban: egyfelől azok, akik évek óta Magyarországon élnek, csak még nem kérelmeztek állampolgárságot a bonyolult eljárásrend miatt, másrészt pedig azok, akik munkavállalási célból jönnének Magyarországra, de nem akarnak áttelepülni.
– Nagyjából erről van szó. Az első csoport lesz majd az ideális csoport, hiszen itt élnek, ismerik a magyar viszonyokat, van munkahelyük, lakóhelyük. Számukra ez tényleges, valódi, gyors és kedvező lehetőség lesz. De ha jól gondolom, a jogalkotó nem elsősorban őket célozta meg, hanem azokat, akik valóban a határon túl élnek. Számukra viszont még az útlevél megszerzése sem fog biztosítani semmilyen magyarországi boldogulási lehetőséget. A munkavállalási eljárásrend végigjárása helyett a lakcímkártya beszerzésének stációit kell majd végigjárniuk. A lakcímkártya és a személyi igazolvány nélkül ugyanis semmit sem lehet kezdeni; sem munkát vállalni, sem bármilyen eljárást indítani, de még egy telefont sem tudnak venni. Egyszerűen nem veszik majd őket komolyan enélkül a két dokumentum nélkül. Ehhez viszont igazolt lakcím kell. Namármost, innentől kezdve vagy fél Magyarország befogadó nyilatkozatokat árusít majd a köztereken, vagy lakást kell bérelni, venni. Megint egy hamis látszat, hiszen a lakcímkártya és a személyi igazolvány megszerzése nélkül a magyarországi boldogulás lehetetlen. Persze, ha valaki csak a Halászbástyát nézegetné, ahhoz nagyon jó lesz – ehhez azonban az eddigi okmányok is elegendőek. Minden másra kevés a honosítási okmány, hiszen nincs kitalálva az alternatív megoldás.
Jól látom, hogy nem túl optimista az egyszerűsített honosítási eljárás gyakorlati kérdéseit illetően?
– Az alatt a huszonegynéhány év alatt, amióta migrációval foglalkozom, sok optimizmusra nem volt okom. Nagyon régóta keresik a megoldásokat, de az igazi gond az, hogy folyamatosan keverednek a nemzetépítéssel összefüggő kérdések, a migrációs politika kérdései és az állampolgársági jog ügyei. Ha nem igazán optimista az elemző, akkor az nem azért van, mert egy megátalkodott rosszakaró, hanem azért, mert ez a törvénymódosítás megint összemos kétféle nemzetfelfogást, amikor állampolgársági törvényt alkot. A nemzetfelfogás ugyanis egyfelől lehet az etnicista, organicista felfogás, amely szerint a nemzetbe bele kell születni, bárhol húzódnak az államhatárok, másfelől pedig az a nézet, amely szerint a köztársaság egy politikai közösség, amelyet egyenlő jogú tagok alkotnak és ha a nemzet fogalmát használjuk, akkor az egy közös megállapodás eredménye. Az előbbi nézet szerint a nemzeti tagság származás kérdése, az utóbbi szerint a nemzeti közösségbe be lehet lépni. A két nemzetfelfogás nem gyúrható egy jogszabályba, döntenie kell az államnak, hogy melyiket követi. Ha megpróbálja összebékíteni a két nézetet, abból csak gondok adódnak.
