Jóval augusztus 20-a, Szent István napja előtt budapesti, Csillag-hegyi otthonában fogadott dr. Pozsgay Imre, Magyarország egykori kultusz- és művelődési minisztere, a rendszerváltás idején a legpozitívabb változások képviselője, valamikori köztársasági elnökjelölt, akivel most az alkotmányosságról és augusztus 20-a fontosságáról beszélgettünk, annak apropóján, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a választások után felkérte, hogy vállaljon szerepet egy szűk körű tanácsadó testületben és segítse az új alkotmány előkészítését. A házigazda mosolygósan fogadott, s nyomban a Magyar Szóról kezdett beszélni:
– A hatvanas évek elejétől folyamatosan olvasója voltam a Magyar Szónak. Kivételesen eljutott hozzám, mert valójában Magyarországon hivatalosan forgalmazni abban az időben nem lehetett. Azért volt érdekes, mert magyar nyelven olyan információk és események szüremkedtek be az országba, amelyekről itthon sem a közbeszédben, sem a politikában nem lehetett beszélni. Jó szívvel gondolok vissza a Magyar Szóhoz való viszonyomra. Az utóbbi időben nemigen találkozom vele, csak interneten jutok hozzá. Azért is fontos volt annak idején a Magyar Szó, mert ott ismertem meg olyan fogalmakat, mint a vendégmunkások, olyan ügyeket, mint az önkormányzat, önigazgatás, a közösségek és a községek önigazgatási szerepe, és sok minden más egyebet. Arra is jól emlékszem, hogy milyen nagy cirkusz volt 1958 elején, amikor a Jugoszláv Kommunista Szövetség új programmal lépett elő, az addigi ölelkező, újrabékéltető hangulat elromlott, ami Moszkvának nem nagyon tetszett. Ma pedig az ország érdekeltsége szempontjából figyelem, mi történik a szomszédban. Nagy reményekkel nézem azt, hogy Szerbia megérti a mi dolgainkat, mi pedig igyekszünk megérteni Szerbiát, ezen belül az ott élő magyarság sorsa és az azért való felelősség dolga az, ami engem különösen érdekel.
Akkor bizonyára külön figyelmet szentelt a Magyar Nemzeti Tanács megválasztásának?
– A szerb törvényhozásban volt némi előzékenység, amikor a nemzeti tanács létrehozását megteremtette. Én természetesen azt szeretném, ha az ottani magyar képviselet az együttműködést választaná és egyfajta belső szolidaritást. Úgy vélem, hogy a vajdasági autonómia szép mozgásteret ad az ott élő magyarság számára, viszont Szerbiának is látnia kell, hogy érdeke, hogy a Vajdaságban és a Szerbiában élő magyarság otthon érezze magát ezek között a viszonyok között és politikai képviselete megfelelő legyen. Vannak, akik itthon szkeptikusan nézik a nemzeti tanács működését, én inkább a reménykedők táborába tartozok.
Magyarországon pezseg az élet. Régen volt már ilyen aktív nyár, mint a mostani, milyennek látja a történéseket?
– Sorsfordítónak. Nem túlzás arról beszélni, hogy itt forradalmi változás következett be. Egy korszak lezárult, a rendszerváltás 20 esztendő nyüglődései, az abban elkövetett esélyrontó cselekedetek végét remélem. Nem ijedek meg attól az óriási társadalmi felhalmozódástól, amit ez a kormány kapott. Sőt, ha lehet, inkább arra bátorítom, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, hiszen van mit rendbe tenni. Kicsit furcsállom, hogy enyhén fejezzem ki magam, a bukottak magatartását, akik most a kioktatás pozícióját vállalják. Teszik ezt azok, akik után még 10 évig söprögethetjük a cserepet, olyan állapotokat hagytak hátra az országban. A megújulásban fontos a gazdaság összeterelése és az újjáépítés megtervezése, valamint végrehajtása. Ehhez bátran és határozottan kell hozzálátni, mert látni lehet azt, hogy akik ellenérdekeltek a magyar kibontakozásban, azok szűkíteni akarják a kormány mozgásterét. Én ilyennek találtam az ajánlati tárgyalásokat, a nemzetközi pénzintézetügyi világ magatartását Magyarországgal szemben. Nem kell megijedni, ezen a véleményen vagyok. A másik fontos lépésként pedig a közjogi viszonyokat kell átalakítani, amiben központi szerep jut az alkotmánynak.
Mindenképpen új alkotmányra van szükség?
– Ezt az álláspontot képviselem, az ideiglenes alkotmány helyébe egy új, a magyar történelmi folyamatosságot előállító, ugyanakkor a kor követelményeinek megfelelő alkotmányra van szükségünk. Ez így, önmagában csak szólam, viszont realizálva azt jelenti, hogy egy laza, átjárható, különböző visszaélésekre alkalmat adó alkotmánnyal szemben egy zártabb, szigorúbb és követhetőbb, a társadalom számára is jogkövető magatartást előíró alkotmányt kell létrehozni, amely bizonyos szempontból a magyar identitást is megerősíti. Amikor arról beszélek, hogy a magyar identitás nagyon fontos eleme államalkotó képességünk, akkor arra gondolok, hogy ezt ezer év óta bizonyítottuk, s ebben folyamatosak vagyunk. Már a hódoltsági időkben is mindig létezett valahol a magyar állam. Ehhez kapcsolódik az önkormányzatokra való képesség, amely a történelem folyamán kialakult. Én a vármegyéket nem tekintem olyan átoknak, mint ahogyan azt némelyek gondolják. Ennek kapcsán eszembe jut egy svéd történész, aki művelődési miniszter koromban keresett fel, hogy adjunk számára kutatási lehetőséget a török hódoltsági területek mezővárosainak és az önkormányzatoknak a tanulmányozására. Meglepetten néztem rá, hogy miről beszél, mire ő bizonygatta, hogy nagyon is izgalmas kérdésről van szó, mert a Duna–Tisza-közén olyan városok, mint Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Halas, Szabadka a török hódoltság alatt is megőrizték autonómiájukat és önkormányzatiságukat.
Igaz-e, hogy az Európa Unió kényszeríti a csatlakozó országokat, hogy olyan régiókat alakítsanak ki, mint amilyenek eddig meghonosodtak Európa-szerte, vagy ezt a kérdést lazábban lehet kezelni?
– Én lazábban fognám, mert a kiindulópont nem egy szupranacionális Európa, hanem a nemzetek Európája, amelyben azért a szuverenitás minden aduját nem kell kiszolgáltatni a befogadó számára. Nekem sok kritikám volt a belépést előkészítő tárgyalások idején. Túlzottan alkalmazkodóképesnek mutatkoztunk, túlságosan behódoltunk, s közben azt láttuk, hogy az öntudatosabb nemzetek azt nézték, hogy mit vehetnek ki az unióból. Mi meg azt, hogy mit vihetünk be. A hódolatunkat és az alázatunkat. Ebből a szempontból én az új, leendő tagállamoknak is azt ajánlom a figyelmükbe, hogy legyenek kemények a tárgyalásoknál, hiszen Európának szüksége van rájuk. Jobban, mint nekik Európára! Hiszen a gyarmati világ megszűnt, a világban nem terjeszkedhet Európa, csak a saját földjén, márpedig akkor adja meg azt, ami jár.
Mit tud tanácsolni a most belépőknek?
– A szuverenitási alkukon a közjogi viszonyokat nem kell odaadni. Ebből a szempontból az alkotmány a leglényegesebb elem. A másik, hogy az uniónak azt a tehetetlenségét is be kell kalkulálni, hogy a kulturális kérdésekben nem illetékes és nem tud mit csinálni. Akkor tegyük mi a magunk dolgát, kulturális öntudatunk és alkotóképességünk maradjon meg, és ne zavartassuk magunkat brüsszeli szabályokkal, mert ilyenek nincsenek is ezen a területen. Elvileg semmi közük sincs hozzá, mert a kultúrát nem lehet úgy szabályozni, mint mondjuk a kígyóuborka görbületét, amit előírással szabtak. A termelési folyamatba a brüsszeli bürokrácia igyekezett kiagyalt szabályokkal beleszólni.
Az alkotmány megléte viszont nagyon fontos az Európai Uniós tagság szempontjából, Magyarországon a rendszerváltáskor nem született meg az új alkotmány, miért maradt ez el?
– Az átalakuláskor, 1989-ben volt egy nyomasztó szempont, amit magam is tiszteletben tartottam, hogy mindenképpen békésen lépjünk át ezen a fordulaton. Hiszen a magyar történelmet ismerjük, hasonló nagyságú és jelentőségű fordulatokat többnyire térdig vérben gázolva tettünk meg. Ezt sikerült elkerülni, aminek néhány alku volt az alapja a tárgyalások során. Annak egyik kitétele az volt, hogy maradjon az alkotmány. Én az MDF-fel együtt azt az álláspontot képviseltem, hogy alkotmányozó nemzetgyűlést kellett volna összehívni, de ez a nézet akkor alulmaradt. Ezért 1989 után az alkotmány egy laza, átjárható és azoknak, akik kihasználni tudták, nyereséget hozó intézmény lett. Ezért jajgatnak most az alkotmányozás miatt azok, akik annak idején nyertek ezen az alkotmányon.
Ezzel magyarázható, hogy 21 évig kellett várni az új alkotmányra?
– Igen. Az Orbán-kormányt az alkotmányozás miatt éri a legtöbb támadás. Elvitatják az illetékességét, holott kétharmadosnál nagyobb többsége van az országgyűlésben. A jelenleg hatályos alkotmány is azt mondja, hogy aki ezt bitorolja, annak alkotmányozási joga is van. A bírálók persze azt elfelejtik, hogy egy kialkudott és minden népi jóváhagyás nélkül működő alkotmány keretei között szedték meg magukat ebben a 20 esztendőben és rontották el az ország esélyeit. Ezt a bástyát féltik most attól, hogy leomlik. Magam is célpontja vagyok rendszeresen azoknak, akik ezt a gondolkodásmódot képviselik.
Milyen érzés volt, amikor Orbán Viktor felkérte, hogy legyen az új alkotmány egyik megírója?
– Nézze, ez egy különös történet, hiszen 1989-ben ő még politikai ellenfelem volt, akkor még elég komoly csatát vívtunk egymással. Később a FIDESZ-hez közelálló lap, a Heti Válasz azt kérdezte tőlem, hogy miként jutott ön el a FIDESZ-hez. Nagyon egyszerű, a FIDESZ jutott el énhozzám. Én az álláspontomat azóta is tartom, viszont ők szerencséjükre leváltak az SZDSZ-ről és önálló politikai erőként, nemzeti képviseletként jelentek meg, ami nekem nagyon tetszik. Pontosan ezt gondoltam 1989-ben, 1990-ben és most is. Orbán Viktorral és a FIDESZ-szel 2004-ben léptem együttműködésbe, amikor a nemzeti konzultációban szerepet vállaltam. Akkor volt persze hörgés és hurrogás, de ez már a múlté. Most, a választások után felkért, hogy vegyek részt egy szűk körű tanácsadó testületben és segítsek az alkotmány előkészítésében. Amit jó szívvel tettem, mert az alkotmányhoz vezető út aknamező ma Magyarországon. Ha túl sok botladozáson és bukfencezve megy végig a kormány ezen az úton, akkor az vereséget is jelenthet. Én ettől szeretném megóvni a kormányt is és főleg a kormányfőt, ami azért fontos, mert az imént említett érdekek működnek, amelyek az egy helyben topogást szeretnék megtartani.
Milyen alkotmányt szeretne?
– Helyre kell állítani a magyar alkotmányosság folyamatosságát, amely valójában 1944. március 19-én, a német megszállással szűnt meg, formailag pedig 1949-ben Rákosi Mátyáshoz köthető, aki azzal hencegett, hogy a magyar történelem első írásbeli alkotmányát ő ajándékozta a népnek, holott ennek semmi köze sem volt se a magyar néphez, se a történelemhez, hanem inkább műfordítói teljesítmény volt, a sztálini alkotmány lefordítása. Ha jobban belegondolunk, igaz, hogy szinte már egy szó se maradt meg belőle, de még jóformán ma is ez van életben. Szóval, a legfontosabb az alkotmányban a történelmi kontinuitás helyreállítása és ebbe a környezetbe és nemzeti hagyományba bele kell helyezni az európai házirendet. Mégpedig a szabadságról, az emberi jogokról, a demokráciáról, a parlamentáris jogállamról szóló értékekkel egyetemben. Ezt kell az új alkotmányban úgy összehozni, hogy közben a törvénykövetőt tisztelje, a törvénysértőt pedig ítélje el, és a törvényszegés járjon következményekkel. Mert most egy következmények nélküli ország vagyunk. Olyan tetteket lehet elkövetni és végrehajtani a társadalom rovására, amelyeknek nincsenek igazán következményei.
Ehhez megvan a kellő politikai akarat és szándék is?
– Igen, de politikai huzavonába fulladhat az egész, ezért szükséges az alkotmány mielőbbi meghozatala. Meg azért is, mert az új kormány és az országgyűlés felállása óta létjogosultságot nyert a kettős állampolgárság és a nemzeti együvé tartozás, amiről úgy vélem, hogy a jelenlegi alkotmány is tartalmazza, de nagyobb nyomatékkal kell hangot adni neki. Annak, hogy felelősek vagyunk a határon túl élő magyarságért. Ez az egyetlen mintegy 93 000 négyzetkilométeres területen lévő állam, amelynek nemzeti kapcsolatai kiterjednek a határon túl élő és nemcsak a Kárpát-medencében, hanem mindenhol a világban élő magyarságra is. Különösen két dologra kell odafigyelnünk e tekintetben, ha valamiféle visszaélés történik a kisebbségekkel, nemzetiségekkel szemben, mondjuk korlátozó intézkedést tesznek az iskolák tekintetében vagy az érvényesülési lehetőségeket szűkítik, nekünk ki kell állnunk mellettük és emlékeztetni az érintett államokat, hogy az ott élő magyarság termelő erő, és adófizető, ezért ugyanazokat a szolgáltatások és intézmények járnak nekik, mint bármelyik másik ott élő állampolgárnak. Oda kell nyújtani a kezünket, hogy segítsünk.
