Amikor megérkezem Attilához, azt mondja, a nagymama már kibiciklizett Makádiba. Pontos vagyok, de ő tűkön ült már, mennie kellett. A nagymamának Makádin van háza, oda sietett. Húzza vissza a szíve, de félti őt a családja, beköltöztették hát a falu főutcáján lévő házba, magukhoz. Azt mesélik, mindig is voltak betörések, lopások arrafelé, de amióta megözvegyült a mama, már az életét is féltik…
Péterréve Makádi nevű része az őt kimérő és megtervező Makádi mérnökről kapta a nevét, a faluban itt találhatóak a legnagyobb porták – a földelkobzások idején ide költöztették a falu tanyavilágának lakosságát.
Aki itt lakik, azt mondja, errefelé több a vagyon elleni bűncselekmény, mint másutt; ezzel persze nem mindenki ért egyet a faluban, de talán nem is a statisztika a fontos: az utóbbi időben megszaporodtak a betörések, lopások:
– Makádi ritkábban lakott, mint a falu többi része, többen is elköltöztek innen, ki félelemből, ki azért, hogy közelebb legyen az iskolához – mondja Attila. Mivel nagyobbak errefelé a porták, a legtöbben konyhakertészettel vagy állattenyésztéssel foglalkoznak. Hullámokban, két-három havonta újra meg újra betörnek ezekbe a házakba.
A nagymama háza most vevőre vár, addig meg a keresztlánya lakik itt a férjével. Ő is azt mondja, ebben az évben a szokásosnál is több a lopás:
– Nagy a munkanélküliség, nagy a szegénység – a tolvajok elsősorban élelmiszert és kisállatot visznek el. Lehet, hogy ismerjük is a tetteseket, csak senki nem mer szólni. Amikor költöztünk, figyelmeztettek bennünket: vigyázzunk, mert sok a tolvaj errefelé, de mit tehetünk?
A nagymamánál egyik alkalommal az éj leple alatt a hűtőt rámolták ki, míg ő békésen aludt, máskor tyúkokat vittek el, és volt, hogy egy zsáknyi vöröshagymát:
– A rendőrség tehetetlen, és ezen a bűnözők is felbátorodnak. Legutóbb, amikor kihívtuk őket, jegyzőkönyvet vettek, majd amikor meglátták a gyereknyomokat, széttárták a karjukat, nem tehetnek semmit, ennyit mondtak. A mamánál volt egy kínai riasztó is, de semmit nem ért. Nehéz beletörődni a tehetetlenségbe, én pár éjszakán át motorral jártam a környéket, de ez nem megoldás. Az se igaz, hogy egy gyerek egyedül tesz ilyet. A szülő nem vonható felelősségre? – kérdezi Attila.
Azt meséli, az ilyen betörők mindig kilesik, ki él egyedül, mikor hagyják el a házat a tulajdonosok, hol él özvegy, idős ember. Példát kellene statuálni, és szigorúbb törvények kellenének, mondja. Ha nyáron ennyire megszaporodtak a betöréses lopások, mi lesz itt télen? – teszik fel a kérdést.
Betérünk a sarki vegyesboltba is, gondolom, a Makádiban élők jobbára ide járhatnak vásárolni, biztos sokfélét hallani itt:
– Valóban jobban félnek az emberek, mint korábban, az utóbbi egy év lett rémálom. Nem merjük kitenni a lábunkat se a házból! Legutóbb a Tanyaszínház ideje alatt törtek be itt egy házba. Ha lakodalomba megyünk, akkor sem merjük üresen hagyni a házat, vagy egy családtag marad otthon vagy valakit megkérünk, őrizze, míg odavagyunk. Aki konyhakertészettel foglalkozik, embert kell fogadjon, hogy vigyázza a veteményest, mi is így teszünk.
A boltos elmeséli: ide is törtek már be, a rendőrök le is fülelték a kölyköt, de el kellett engedjék. Egy hét múlva bejött vásárolni, úgy kellett kizavarni… Amikor azt kérdezem, vállalja-e a nevét, hevesen rázza a fejét, szó sem lehet róla. Úgy, ahogy a nagymama és a keresztlánya sem.
Éppen indulnánk vissza Attila nagymamájától, amikor összetalálkozunk a szomszéddal. Amikor meglátja Attilát, szinte köszönés helyett mondja:
– Múlt héten „-né” karikagyűrűjét vitték el meg a bukszáját, pedig csak ebédre szaladt el a lányához! Komoly kulcscsomóval járnak ezek, meglátod, télen már nappal is visznek majd! Itt mindent szabad 15 ezer dinárig! Loptam én is a szövetkezetből annak idején, no de a szomszédtól?! Most privát autóval keresik a rendőrök a tetteseket…
A rendőrökkel kapcsolatban Attila azt meséli, előfordul, hogy éjszaka hiába hívják őket, nem veszik fel a telefont, azt se tudni, van-e egyáltalán ügyelet a faluban?
Ezt a rendőrőrsön sem tudom meg, az ügyeletes karját széttárva csak annyit mond, ő nem nyilatkozhat semmiről, érdeklődjem Óbecsén, de azt már tudom, az óbecseiek sem beszélhetnek, csak az újvidéki szóvivő adhat tájékoztatást.
Nincs éjszakai rendőrségi ügyelet a faluban, de a rendőrökkel helyi szinten korrekt az együttműködés – tudom meg Kiss Zoltántól, a helyi közösség titkárától. Ő is azzal kezdi, már nem csak télen, hanem nyári időszakban is megszaporodtak a betörések, rongálások, amelyeket inkább kiskorúak követnek el. A Tanyaszínház előadása úgy látszik a betörőknek is ünnep: ekkor törtek be az óvodába is, ott a takarítónő elfogta és megkötözte az elkövetőt, majd kihívta a rendőröket. Másnap a takarítónő anyukájához törtek be fényes nappal…
– Többek kérték a segítségünket, és mi az önkormányzathoz fordultunk azzal a kéréssel: a következő tanácsülésen tűzzék a kérdést napirendre. A romakérdéssel foglalkozó községi illetékessel, a szociális központtal és az iskolával is felvettük a kapcsolatot, az önkormányzat egyedül ugyanis szerintem tehetetlen, egy ilyen összetett problémát csak széles társadalmi összefogással lehet megoldani. Mi se közmunkát, se polgárőrséget nem tudunk bevezetni.
Pedig egyszerű lenne a megoldás szerintem: kiskorú elkövető esetén vonják meg a gyerekpótlékot, nagykorúnál adott esetben a szociális segélyt.
Érdeklődésünkre közleményében a rendőrség is megerősítette: a faluban elkövetett vagyon elleni bűncselekményeket gyakran gyerekek és kiskorúak követik el, akiket sokszor felnőttek kényszerítenek erre – pontosan tisztában vannak a ténnyel, miszerint 14 éves korig semmilyen felelősség nem terheli az elkövetőt, és hogy a 14 és 18 év közöttiekkel is „elnézőbb” a törvény. Jelenleg egy kiskorú elkövető van a kruševaci javítóintézetben, őt áprilisban fogták el, egy 14 éves fiú pedig jelenleg 30 napos elzárását tölti, ellene 4 bűnvádi feljelentést tett a rendőrség. Aközeljövőben a helyi közösség, az önkormányzat, a szociális központ és Makádi képviselőivel is asztalhoz ülnek, hogy megoldást keressenek erre a problémára.
A helybéliek elmondása szerint Péterrévén alig akad olyan nap, hogy valamelyik polgár portájára be ne törnének. Szinte mindennapossá váltak a spájzkifosztások, a hűtőkirámolások, a tyúkok, pulykák lopása: lába kel mindennek, ami azonnali fogyasztásra alkalmas. Ezt hívjuk úgy: megélhetési bűnözés. A rend őrei és a törvény ereje önmagukban nem oldják meg ezeket a gondokat és nem számolják fel a súlyos szegénységet, de az első lépései annak, amit meg úgy hívunk: közbiztonság.
