2024. december 22., vasárnap

Szerbia novembertől lecseréli az orosz kőolajat

Zorana Mihajlović szerb bányászati és energiaügyi miniszter közölte, hogy Szerbia biztosította az orosz kőolaj pótlását, amelyet az Oroszország elleni hatodik uniós szankciócsomag miatt november 1-től az ország nem tud importálni – számol be az euronews.rs.

– November 1-től már nem importálunk orosz kőolajat, de mindenekelőtt lesz kőolaj Kirkukból, emellett lesz hazai is, hisz a NIS rendelkezik a szerb kőolaj 20 százalékával, a többit pedig Iránból vagy máshonnan importáljuk – fogalmazott a miniszter a Tanjug hírügynökségnek.

Hozzátette, hogy az ország tavalyi importjának mindössze 25 százaléka volt orosz kőolaj, 20 százaléka Szerbiában termelt kőolaj, a többi pedig az iraki Kirkukból származott.

– A háború kitörésekor, március végétől az orosz kőolaj meglehetősen olcsó volt, és a NIS többet importált belőle, így a rendszer 55 százalékban orosz olajat tartalmazott. Már dolgoznak rajta, nem látunk ott problémát, megállapodások és szerződések születnek, így minden bizonnyal nem orosz olajat fogunk használni – közölte Mihajlović.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás