Gondterhelt arcok mondtak ítéletet az egy évtizeddel ezelőtti események eredményességéről. Nem meglepő a csalódottság, hiszen tíz év nem bizonyult elég hosszú időszaknak ahhoz, hogy elvégezzék a nagytakarítást, s távlatot nyitottak volna. A milliós tömeg megmozdulása elsodorta egy lezüllött rezsim vezéralakját, de nem bontotta le és takarította el torzállamát, nem teremtett rendet, nem épített ki egy életképes, emberarcú társadalmat.
Akármilyen szemszögből vizsgáljuk is meg a történteket, mégiscsak reményt keltő fordulat történt, s esetleg elkövetnénk a lekicsinylés és az illúziórombolás vétkét, ha az évforduló napján emlékeztetünk arra, hogy pontosan négy évvel a történelmi nap után kíméletlenül, hidegvérűen kiontották a hazája védelmére felesküdött két kiskatona életét, s gyilkosaik nem nyerték el méltó büntetésüket. Még annyit sem derítettek ki, miért kellett meghalnia a két fiatalembernek.
Hat évvel ezelőtt képzett, a likvidálásban gyakorlatot szerzett egyének olyan pontos sorozatot adtak le a topčideri kaszárnyában, hogy áldozataikat megfosztották még annak a halvány reményétől is, hogy megmenthetik az életüket.
Minden körülményt alaposan értékelő, állítólag semmit el nem hallgató, nem is kettő, négy szakvélemény szolgálta a közvélemény fölvilágosításának magasztos ügyét a két kiskatona tragikus haláláról. A megdöbbentő az, hogy a vizsgálatok eredményei egymásnak ellentmondanak, s a mai napig nem derült ki, kik és miért oltották ki az őrszolgálatot teljesítő két gárdista életét.
Közvetlenül a két szerencsétlen erőszakos halála után a hadseregnek a bürokratákra jellemző érzéketlenséggel megfogalmazott hivatalos közleménye mesére emlékeztetett: a két gárdista elunta magát az őrhelyen, s mintha kiránduláson lennének, önfeledten játszadoztak, megfeledkezve arról, hogy nem fapuskát nyomtak a kezükbe. A mókázás közben lepuffantották egymást, s a helyszínen kiszenvedtek. Az annyi mindent átélt lakosság ezt a valószerűtlen történetet felháborodottan elutasította. Mintha mi sem történt volna, ugyanabban az összetételben, ugyanannak a személynek a vezetésével a katonai bizottság újra munkához látott, s kalandfilmre emlékeztető második hivatalos változata úgy szólt, hogy a két közlegény összeszólalkozott, dulakodott, majd az egyik lelőtte a másikat, utána pedig önmagával végzett.
Az ésszerűtlen, felületes, ellentmondásoktól terhes közlemény méginkább felbőszítette a közvéleményt. A közfelháborodás miatt Prvoslav Davinić, az akkori védelmi miniszter jelentéstételre irodájába rendelte a vizsgálatot irányító Vuk Tufegdžićet, aki azzal a megindoklással tagadta meg felettesének parancsát, hogy a minisztériumban való megjelenése a vizsgálatra gyakorolt nyomásként értelmezhető. A parancs semmibevétele miatt a haja szála sem görbült meg, gyorsan haladt a ranglétrán, s négycsillagos századossá léptették elő.
A kedélyek lecsillapítása érdekében a képviselőház polgári bizottság megalapítására kényszerült. Tagjai kizárták a gyikosság-öngyilkosság fantáziadús elméletét, sőt leszögezték, hogy az áldozatok testébe fúródott golyókat nem saját fegyverükből adták le.
Vuk Tufegdžić gátolta Božo Pelević volt miniszter, a bizottság elnökének munkáját, aki felháborodásában azt mondta, hogy elmulasztották a katonai ügyészséget értesíteni Sztálin haláláról. A címzett azonnal reagált, s az állami bizottság elnökének tudomására adta, hogy az ügyészség engedélye nélkül nem nyilatkozhat. A katonai ügyészség ezzel kiskorúsította a parlamenti bizottságot, holott az alkotmány értelmében a fegyveres erők állnak a képviselőház ellenőrzése alatt.
Ha nem untatjuk az olvasót, maradjunk még néhány mondat erejéig a katonai vizsgálatban dicstelen szerepet betöltött Tufegdžić személyénél. Neve talán feledésbe merül, ha két évvel a tragédia után hajnali órákban szélsebesen száguldó autóját közlekedési rendőrök nem állítják le. Mivel tökrészegnek tűnt, megkísérelték előállítani. Erre hősünk azt kiáltozta, tudják-e, milyen fontos személyiség ő, ne zaklassák, mert a fejükkel játszanak. Mivel a rendőrök nem vágták haptákba magukat, letolta alsónadrágját, előről és hátulról megmutatta magát úgy, ahogy az teremtette, akinek a nevét a jámborok feleslegesen nem ejtik ki ajkukon.
Bűnvádi feljelentést tettek ellene. A többszöri idézés ellenére nem jelent meg az igazságszolgáltatás színe előtt.
Fontosabb dolga akadt: ítélkezett a nép nevében.
A polgári és a katonai vizsgálat egymást kizáró megállapításai miatt az amerikai FBI-t bízták meg az egyenruhákon golyók ütötte lyukak elemzésével. A jelentés kizárta az öngyilkosság eshetőségét, hiszen a kiskatonákat 3,3 méter távolságról lőtték szitává.
Az új hatalomnak, az igazságszolgáltatásnak a legnemesebb feladata lett volna egy kettős gyilkosság elkövetői személyeinek fölfedése. Hat évvel e tragédia után a vizsgálat egy helyben topog, holott a verebek is azt csiripelik, hogy a két szerencsétlen bakát azért likvidálták, mert akkor és ott járőröztek, ahol semmiképpen sem tartózkodhattak, és olyasmit láttak, amelynek kiszivárogtatása megkérdőjelezte volna a hatalmi elit egy részének szavahihetőségét.
Megalapozott-e, vagy sem a találgatás, ezt beavatatlan nem döntheti el, s nem is a feladata.
Az már igen, hogy a toll erejével emlékezzen és emlékeztessen, s mélységes együttérzéssel, kegyelettel adózzon egy brutális emberölés két áldozata előtt:
Dražen Milovanović kiskatona, élt 21 évet. Nyugodjék békében!
Dragan Jakovljević kiskatona, élt 21 évet. Nyugodjék békében!
