Október 14-én múlt éppen két éve, hogy a Tartományi Képviselőház elfogadta Vajdaság statútumát, s akkor a legtöbben abban bíztak, hogy egy év alatt sikerül tartalommal feltölteni a tartományi hatásköröket. Nem így történt. Hogy mennyire nem, erre kerestük a választ Egeresi Sándornál, a vajdasági parlament elnökénél.
Éppen azt a képviselőházi ülést követően, amelyen a honatyák megszavazták a 2010-es költségvetés módosítását, amivel pontosan 60,75 milliárd dinárra kerekedett ki a tartományi költségvetés.
Maga a kormányfő, dr. Bojan Pajtić úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy nagyobb baj nincs, hiszen a hatáskörök kétharmadát sikerült átruházni. Vajon a parlament elnöke is hasonlóan vélekedik?
– Ha már a kormányfő azt mondta, hogy a hatáskörök kétharmadát átruházták, akkor én elhiszem azt, amit ő nyilatkozott, és hogy ez megtörtént. Viszont arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy minden hatáskör átvétele bizonyos pénzügyi vonzattal bír, azaz biztosítani kell a hatáskörök pénzelését. Én ebből a 60 milliárd dinárból, amit a költségvetés módosítása nyomán magunkénak nevezhetünk, nem látom még a hatáskörök pénzügyi hátterét. S mindaddig nem is fogom látni, és nem is tapasztalható kézzel fogható eredmény, amíg nem születik meg a vagyonról és a tulajdonjogról szóló köztársasági törvény, amely majd szabályozni fogja az önkormányzati és a tartományi vagyont és tulajdont, s annak pénzelését. Számomra öröm, hogy bizonyos hatásköröket eddig átvehettünk, ami a haladást és a fejlődést jelenti számunkra, de hangsúlyozom még egyszer, hogy mindennek az alapfeltétele a pénz, s amíg a pénzelést nem oldjuk meg, addig én csak visszafogott optimizmussal tekintek vissza erre kérdésre. Várjuk ki ennek az évnek a végét, hogy mi lesz a 2011-es tartományi költségvetés sorsa. Egyelőre csak azt tudom mondani, hogy Vajdaság pénzelése megoldatlan.
Ez a kétéves évforduló milyen gondolatokat ébreszt önben?
– Amikor két évvel ezelőtt elkezdtük előkészíteni a vajdasági statútumot, tele voltam lelkesedéssel, de azért reálisan tekintettem a dolgokra, nem távolodtam el a valóságtól, mégis bíztam benne, hogy egy tisztességes határidőn belül sikerül sínre tenni a dolgokat. Azt nem gondoltam volna két évvel ezelőtt október 14-én, hogy 15 hónapra lesz szükség ahhoz, hogy a köztársasági parlament elfogadja a vajdasági statútumot, és mi kihirdethessük azt tavaly december 14-én. De levontam ebből a következtetést. Úgy fogalmaznék, hogy ez az időszak egyfajta próbája volt a szerbiai közvélemény viszonyulásának a vajdasági kérdéshez és Vajdaság jövőjéhez. De egyfajta kísérlet is egyben arra, hogy mennyire képes a szerb társadalom elfogadni a másságot. Esetleg fogalmazhatnék úgy is, hogy képes-e elfogadni konkrét formában az európai értékrendet. Azt mondhatom, hogy a mai napig megmaradt ez a dilemma. Tény, hogy nekünk kellett ezt kivívnunk, maguktól nem mentek a dolgok, 15 hónapon át folytattuk a küzdelmet demokratikus eszközökkel. Jómagam még arra is vállalkoztam, hogy központi Szerbiában a vajdasági autonómiáért lobbizzak a terepet járva. Ily módon sikerült olyan tabutémák kérdését megnyitni, mint a regionalizáció és a decentralizáció, amire korábban nem voltak vevők központi Szerbiában. Megszületett a statisztikai régió elképzelés, ami szerintem mégis előrelépés ahhoz képest, ami korábban volt. Én bízom benne, hogy ez nemcsak statisztikai régió marad, hanem valósággá válik, méghozzá olyan régiók születnek majd, amilyet az európai értékrend elismer.
A hatáskörök tartalommal történő feltöltése nagyon visszafogott ütemben folyt.
– Ha visszagondolok a statútumért folytatott küzdelemre, ami nem volt könnyű, és tény, hogy az érvényben levő alkotmány értelmében többet nem tudtunk kihozni belőle, de a hatáskörök feltöltésének kezdetekor még ez is soknak bizonyult. Én már a kezdet kezdetén óvatosan nyilatkoztam arról, hogy milyen ütemben várható a hatáskörök feltöltése, mert egyértelmű volt számomra, hogy ez egy hosszadalmas folyamat lesz. Ez sajnos, később a gyakorlatban beigazolódott. S most elmondhatom, hogy a legtöbb gond a megvalósítással van, azzal a sokat emlegetett 7 százalékkal, a költségvetési kerettel, amit a hatáskörök pénzeléséhez biztosítani kellene. Ez most a legégetőbb kérdés. A hatalmi koalíción belül megvan az egyetértés, hogy ezt megoldjuk, viszont a rendezés mértékével és dinamikájával van gond.
Van-e olyan hatásköri vagy egyéb más kérdés, amiből nem hajlandó engedni?
– Persze, hogy van, a brüsszeli iroda megnyitása! Mivel benne van a statútumban, ezért továbbra sem állok el attól az elképzeléstől, hogy mindenféle szerbiai csatlakozási, előcsatlakozási szerződés aláírása előtt nekünk össze kell hoznunk ennek az irodának a megnyitását. Úgy hiszem, hogy ezzel jó példát mutatnánk az ország többi részének, városának vagy jövendőbeli régiójának. Mondjuk, tudomásunkra jutott, hogy Kragujevac tervez irodát nyitni Brüsszelben, akkor felteszem a kérdést, hogy Vajdaságnak vajon miért nem adatik meg ugyanez. A választ is tudom rá. A legerősebb párton belül nincs meg a konszenzus ebben a kérdésben, de a többi koalíciós partnernél, úgy érzem, nincs ellenállás. Nagy szükségünk lenne a brüsszeli irodára, hiszen ennek a lobbiintézetnek roppant fontos szerepe lenne nemcsak abban, hogy a vajdasági értékeket és érdekeket könnyebben megértessük, hanem a gazdasági fejlődés szempontjából is. Úgy hiszem, hogy a statútum elfogadása bizonyos tekintetben példaértékű, mert rámutat arra, hogy képesek vagyunk a megegyezésre mi itt Vajdaságon belül, ha kell lépünk és cselekszünk. Sajnos, azt kell mondanom, hogy nem elegendő ez a keret, amit a statútum nyújt ahhoz, hogy valós vajdasági autonómiáról beszéljünk. Viszont komoly lépés afelé és az Európai Unió felé. Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk már akkor is, és most is, de sajnos, a gondolkodásmódra nem tudunk hatni. Pedig azt kellene megváltoztatni, hogy az ellenségkép kérdése ne kerüljön folyton a felszínre, mint ami a ’90-es évek miloševići időszakát jellemezte. Nem szabad ennek visszatérnie. Látván a belgrádi eseményeket egyértelmű, hogy a társadalomnak ki kell gyógyulnia a neo-nacionalizmusból, s itt Vajdaság jó példával járhat elöl. Mint ahogy azt már megtette a statútum elfogadása óta is, hiszen a legutóbbi belbiztonsági tanácsülésen, amikor a záradékokat javasoltam, teljes egyetértésben egyhangú döntés született, a biztonság, a béke, a békés együttélés és a tolerancia szellemében.
