Abban az időben a vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: ,,Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.'”
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: ,,Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: »Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat.« Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: »Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.« Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
Majd így folytatta: ,,Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: »Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét.« Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki.
Ekkor magába szállt, és így szólt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.« Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta.
Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.«
Az atya odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt, és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.” Lk 15, 1–24)
Három példabeszéd van a mostani evangéliumban. Ezek nem véletlenül vannak egymás mellett. Az üzenet csak akkor lesz teljes, ha egybevesszük, együtt értelmezzük mind a hármat.
Az első az elveszett juhról szól. Ez nem egy elkóborolt, hanem egy elveszett, a végső pusztulás előtt álló juh. Jézus, a Jó Pásztor megy az elveszett után, felvállalja a puszta minden veszélyét, csak hogy megmentse a veszélyben lévőt. Ez azt jelenti, hogy Ő, a Megmentő velünk van minden testi-lelki viszontagságban, szenvedésben, elveszettségben, velünk van még akkor is, ha mi elhagytuk Őt.
Gondoljuk át Saul megtérését a damaszkuszi úton. Saul ment Damaszkuszba, hogy ott börtönbe vesse a krisztushívő embereket. Egyszerre csak földre esett, és fentről, az égből megszólította egy hang: „Saul, Saul, miért üldözöl? Ő megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” A válasz ez volt: „Jézus vagyok, akit üldözöl.”
Saul jóval fiatalabb volt Jézusnál, ezért nem ismerhette, és így nem is üldözhette Jézust földi életében. Saul ekkor a krisztushívőket üldözte nagy lendülettel. Az égi válasz azt jelentette, hogy mindegyikben ott van Jézus, Saul Őt ment üldözni Damaszkuszba, Őt vetette börtönbe Jeruzsálemben, Őt köveztette meg István diakónusban. Hatalmas titok ez. Azt kell megértenünk belőle, az elveszett juh példázatára vonatkozóan, hogy Jézus, a megmentő Pásztor mindenhova utánunk jön az élet pusztájába, megkeres minket minden elveszettségünkben, a vállára vesz és megnyugtat minket minden kimerültségeinkben.
A második példabeszéd az elveszett drachmáról szól. A drachma kerek pénzérme volt, nagyon könnyen elgurult akár az ágy alá, akár a legbelső sarokba. Ezzel a példázattal Jézus nagyon szemléletesen azt fejezi ki, hogy mi, vallásos emberek, mint a drachma, nagyon könnyen elgurulunk. Erőt vesz rajtunk a lustaság, az élet bonyolultsága, mindenféle kísértés. Például milyen sok buzgó, vallásos hívő „elgurult” a világjárvány évében. Nagyon jó tudni, hogy az Úr számára ők nincsenek végleg elveszve. Jézus az elgurult drachmát látja bennük, és „világot gyújt, kisepri a házát, gondosan keresi, amíg meg nem találja” őket.
A harmadik példabeszéd a tékozló fiúról szól. Ez még egy nagyon fontos szempontot ad az eddig elmondottakhoz. A fiúnak nem kell se az apja, se a családja, neki csak a vagyon kell, ő ezzel majd éli a maga életét. Gondoljunk ősszüleink bűnére. Ők nem csináltak semmi gonoszságot, nem öltek, nem raboltak, nem törtek házasságot. A rossz, amit tettek, az volt, hogy azt mondták Istennek: „Nincs Rád szükségünk, mi olyanok vagyunk, mint Te, magunktól tudjuk, hogy mi a jó és mi a rossz.” Pontosan ezt tette a tékozló fiú is. Mi is sokszor ezt tesszük. Ősszüleink erdőbe bujdostak el Isten elől, a tékozló fiú a disznóól nyomorúságába kényszerült menni.
Velünk is ez történik, ha engedetlenek vagyunk Istennel szemben. Ilyenkor mi magunk ugrunk bele a pocsolyába, bár ezt nem gondoltuk az elején. Egy bölcs lelki vezető mondta, hogy a bűn útja a rózsaligetben kezdődik, de a sivatagban végződik. Az első két példabeszédben a bűn inkább tévedésből, gyarlóságból történik, a harmadikban szándékos letérésről van szó az Isten által meghatározott útról.
És most nézzük a példabeszéd másik főszeplőjét, a fiú apját, az irgalmas Istent. Ez az Atya szerette tékozló fiát, várta és vágyta a hazaérkezését, de nem ment utána. Isten tiszteli az ember szabad akaratát, szereti az embert minden bukása ellenére, de nem kényszeríti sem arra, hogy szeresse Őt, sem arra, hogy visszatérjen a helyes útra. Annak, aki a különféle kicsapongás, függőség, erkölcstelenség, önvádaskodás „disznóól nyomorúságába” jut, egy bizonyos ponton meg kell értenie, hogy „haza kell térnie az Atya házába.” Ahogyan ezt a tékozló fiú felismerte: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. … fogadj be.« Hányunknak meg kellene tennie ezt az Atyához vezető utat!
Sokféle szakszerű, eredményes elvonókúra van, de nem tartósan hatékonyak, mert nem vezetnek vissza Istenhez. A tékozló fiúnak nem segített volna, ha valaki – mint egy elvonókúrán – megmagyarázza, hogyan kell másképpen élnie. Az mentette meg, hogy megkapta apja szerető ölelését és a házába való befogadást. Minket is az élet nyomorúságaiból nem a detoxikálás, a méregtelenítés ment ki, hanem Jézus ölelése és az Ő közösségébe való bemenetel.
